2010. július 7., szerda

Sajtkrémes lencseleves


A lencse kevés azon ételek közé tartozik, amit nem annyira kedvelek. Tavaly szilveszterkor azonban rávettem magam, hogy készítsek lencselevest, leginkább a Férjem kedvéért. Kicsit másképpen, mint a megszokott és azt kell mondjam, hogy nagyon ízlik így nekem is. Nem az a megszokott, nagyon füstölt ízvilág. A sajtkrémtől és a tejföltől kellemesen lágy és a sok szín hús benne nagyon ízletessé teszi.

Hozzávalók:
30-40 dkg lencse (legalább 2 órára beáztatva)
3 szál sárgarépa
1 szál fehérrépa
1 db zellergumó
1 fej vöröshagyma
2-3 gerezd fokhagyma
kb 40 dkg enyhén füstölt sertés comb sonka
egy késhegynyi pirospaprika
5 dkg natúr sajtkrém
2-3 ek tejföl

bors
egy csipet kakukkfű
2-3 babérlevél
olaj
1 púpos ek liszt

A sonkát apró kockákra vágom. Én a zsírosabb részét a bőrével együtt levágom, ezt is a levesbe teszem, de nem darabolom össze. Az sonkakockákat az előzőleg beáztatott lencsével és a fűszerekkel együtt felteszem főni. Amikor már majdnem megpuhult a sonka és a lencse is, akkor adom hozzá a szintén kis kockákra vágott zöldségeket. A hagymát apró kockákra vágom és kevés olajon megfuttatom, majd a liszttel együtt világos rántást készítek. Hozzáadom a felszeletelt fokhagymát és egy pici pirospaprikát is. Összekeverem a rántást a sajtkrémmel és a tejföllel, majd a leveshez öntöm. Addig főzöm tovább a levest, amíg minden teljesen puhára nem főtt. Tejföllel tálalom.

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails