2011. október 25., kedd

Körtés turmix pirított mandulával


Elmaradtam ennek a finom körtés turmixnak a posztolásával, pedig érdemes megkóstolni, amíg fellelhető finom, zamatos, illatos körte.

A körte egyébként vízhajtó hatású (gyomor- és vesebajosoknak kifejezetten ajánlott) és a népi orvoslás szerint többek között vérkeringés-szabályozó hatása is van, de gyulladásos betegségek gyógyítására is használják.

Egy kis pirított mandulával bolondítottam meg és nagyszerű párost alkottak, amolyan igazi őszi ital mind ízében, mind illatában.


Hozzávalók: (1 adaghoz)
1 érett, puha körte
fél banán
negyed alma
1 evőkanál szeletelt mandula
körtelé

A mandulát száraz serpenyőben megpirítom.
A gyümölcsöket megpucolom és feldarabolva a mixerbe helyezem a pirított mandulával együtt. Jól összeturmixolom és körtelével felhígítom.

2011. október 21., péntek

Málna-szeder lekváros muffin pisztáciával


Munkahelyi falatozásra készítettem ezt a muffint.
Mint már én is és előttem is rengetegen megírták, ez tényleg pikk-pakk készen van.
A nagymamám saját készítésű és termésű málna-szeder lekvárját használtam hozzá, amitől még finomabb lett! :-)

Hozzávalók:
2 csésze liszt (1 csésze kb 14 dkg)
1/2 csésze cukor (1 csésze kb 14 dkg)
3 teáskanál sütőpor
1 csipet só
3/4 csésze tej
1/3 csésze olaj
1 tojás
lekvár (tetszőlegesen bármilyen lekvárt használhatunk)
1/4 csésze sótlan pisztácia

A lisztet, a cukrot, a sűtőport és a sót összekeverjük.
Egy másik tálban a tojást a tejjel, az olajjal elkeverjük, majd hozzáöntjük a lisztes keveréket és alaposan összekeverjük.
A muffin formákat papírkapszlival kibéleljük és félig töltjük a tésztával, majd 1-1 kanál lekvárt teszünk rá végül szétosztjuk a maradék tésztát is. A tetejükre még teszünk lekvárt és a durvára aprított pisztáciával megszórjuk.
Előmelegített sütőben kb 20 perc alatt megsütjük.

2011. október 18., kedd

A fekete-fehér ESKÜVŐI torta, a 2. közös csapatmunka és egy felejthetetlen élmény


Először is szeretnék köszöntet mondani Gabinak , hogy megtisztelt a bizalmával és engem is felkért, hogy működjek közre ennek a fantasztikus tortának az elkészítésében. Nagyon örülök, hogy Andi is ott volt, így bátran mondhatom, hogy a mesterhármasnak sikerült elérni azt, amit szerettek volna és megvalósult az, amit elterveztünk. Hatalmas élmény volt ezt a monumentális méretű tortát elkészíteni. Minden percét élveztem onnantól kezdve, hogy Gabi megkeresett az ötlettel, azon keresztül, hogy többször összeültünk megbeszélni a részletek, egészen odáig, hogy elkezdtünk sütni, díszíteni és összeállítani a tortát.
De nem sietek és mesélek, a legelejéről.

Gabi már említette a nyár vége felé, hogy van egy felkérése egy esküvői tortára, de nem is akármilyen. 300 fős lakodalom... megemlítette, hogy mit szólnék hozzá, segítenék-e neki, ha úgy alakulna... Azt hiszem 1 másodpercet sem vártam és egyből igen-t mondtam, már hogy a viharba ne segítenék! Egyébként is azt éreztem már régóta, hogy ennek az egész tortás őrületemnek az a fénypontja (és itt kezd el az ember új célokat kitűzni), hogy majd egyszer készíthetek esküvői tortát. Akkor azt még álmodni sem mertem, hogy ekkorát és ilyen kaliberű tortát készítünk.
Egyre közeledett ez az októberi dátum, majd egyre jobban kezdtünk felcsigázódni és ötletelni. Találkoztunk személyesen is megbeszéltük mi hogyan legyen, milyen elképzelések vannak. Imádtam minden egyes találkozót is, olyan jól éreztük magunkat. Hajlamosak vagyunk/lennénk órákon át beszélgetni is akár, mindig vannak nagy nevetések, azt hiszem igazán összhangban vagyunk. :-)

Gabi a tortatálcát mutatja be
Az aranyköpések itt sem maradtak el természetesen és volt, aki egy maximálisan kivehető keményítős tenyér lenyomattal a combján és egy fél pár fülbevalóval érkezett a találkozóra! :-)

A keményítő lenyomat :-)


Az orchidea prototípusa a kezeim között. Az első pillanatban széttört... :-)


Próbafestés
Kitaláltuk, felosztottuk, hogy ki mit készít majd el és nagyon nagy izgalmak közepette belevágtunk. Nem is mondom mennyi aggódás, izgalom, telefonhívások és eszmecserék, kétségbeesések, helyzetjelentések következtek. :-)
Elérkezett végre a várva várt októberi hét, az esküvő hete.
Murpy természetesen-hívásunk ellenére-azért csak beköszöntött és olyan hibák, bakik is szerepet játszottak, amin akkor is csak nevettünk. Persze miért nem ilyenkor törnek virágok  (néha a kezemben...) és tűnnek el pici gyomrokban a virágok bibéi és az ezerszer elkészített joghurtos-erdei gyümölcsös krém játszik velem tréfát, hogy használhatatlan lesz és még a piskótát is újra kell sütnöm. De a csapatmunkának köszönhetően minden megoldódott és szerintem a legjobban sikerült.
Körtelefonok-lelkisegélyszolgálat a'la Gabi- mentek, a torta készült és elérkezett a szombat.
Mórahalmon találkoztunk azon a szép, napsütéses szombat kora délutánon, ahol a tortát véglegesen feldíszítettük és összeraktuk a lakodalom helyszínén.
A gyönyörű orchideákat Andi készítette mind egy szálig, amik majdnem megszólaltak, olyan szépek lettek! A helyszínen színeztük még őket közösen, amitől minden tetőtöl-talpig zöld porban úszott. :-)


Orchidea festés már élesben a helyszínen

Gabi a monumentális méretű piskóták nagy részét megsütötte, gyönyörűen feldíszítette, tényleg elájultam majdnem, amikor megláttam. Azok a méretek...és az a kivitelezés... és és egyáltalán. Én a legalsó szinten lévő 5 tortát készítettem el.
A torta egyébként olyan hatalmasnak tűnt (az is volt) és ez a fotón is látszódik szerintem. A legnagyobb torta átmérője 35 cm volt, ami éppen befért a sütőbe. :-)
A csodálatos fotókat Molnár Bence (a nevére kattintva megtekinthető a weboldala) készítette, aki az előkészülteket is megörökítette és végig fotózott. Amikor visszanéztük a képeket...elállt a szavunk is. Nem győzünk neki köszöntete mondani érte és remélem, hogy nem ez volt az utoló közös munkánk együtt!

A torta összeállítása közben folyamatosan szalgokkal díszítettük a tortát és izgultunk, hogy minden klappoljon, hogy az állvány bírja, amit Gabiék-jobban mondva a kedves Férje- tervezett és készíttették el. Így Ő is szerves része volt az egész folyamatnak! ;-) Köszönet neki is érte!


Az állvány összeszerelése is az Ő feledata volt :-)
 Fantasztikus volt látni, ahogyan emeletről emeletre épül fel a torta és még voltak újabb ötletek és még jött valami plusz és még tudtunk nevetni, mint mindig. :-)
Hihetetlen volt látni, ahogyan 3 bloggerina, akik hobbiból díszítgetnek tortát egy ilyen MŰVEL készülnek el.

A tortákat egyenként-a feketék kivételével- egy gyönyörű selymes, szaténos csillogást adó spray-vel fújtuk le, mindezt kint a szabad levegőn, amitőt szintén tetőtől-talpig csillámban úsztunk. :-)


Következett a szalagok és a kis masnik elkészítése és tortára rögzítése.





A legvégső fázis volt a virágok felhelyezése a tortára.



Szerencse nem akkor adta meg magát a glazúros zacskó, amikor a torára rögzítettük a virágokat, hanem csak akkor, amikor Bence tortájára ragasztottuk fel azt a három orchideát. A kezeim között, szinte a legvégső fázisban ugyanis szabályosan szétdurrant az egész zacskó, a galzúr az egész kezemet beterítette.... :-))) Potyogtak a könnyeink és fogtuk a hasunkat a nevetéstől! :-)
Bár ez már tényleg csak hab volt a tortán, hiszen a felsőm csillámokban úszott a torta fújásától, az orrunk és szinte mindenünk zöld volt a virágok festésétől, a leglehetetlenebb ollót vittem magammal otthonról (amit évek óta nem használok, nem is értem hogyan akadt a kezembe, hiszen a minap vásároltam újat, mert a régi megadta magát a lemezjátszós torta készítése közben), ami alig akart bármit is elvágni (legfőképp a szatén szalagokat), de nem foghatott ki rajtunk semmi! Olyannyira töretlenek voltunk (és az orchideák is törhetetlenek), hogy semmi nem állhatott az utunkba!
Szerintem magunk sem akartuk elhinni, amikor készen állt a torta, tetején az Ifjú pár monogrammjával.


Csak álltunk és igazából nem hogy elhinni, de elengedni sem akartuk ezt a csodálatos tortát. Én még mindig a hatása alatt vagyok és azt hiszem, hogy leszek is egy darabig.
Este, amikor elkészültünk mindennel, a tortát elhelyezték a fiúk a hűtőkamrában két részletbe szedve, óriási izgalommal vártam otthon a visszajelzést.


Eldöntendő kérdés: melyik pohárban legyenek a mécsesek (ezek voltak a torta körül) és, hogy kell-e rá szalag? Esetleg plusz orchidea? :-)
  Ugyanis Gabi-a torta anyja-is ott volt amikor beszállították a tortát. Szerencsére épségben és gyönyörűen, mécsesekkel körbevéve tárult az Ifjú pár elé.



Nem győzöm Gabinak is megköszönni, hogy engem is bevont a készítésbe egészen az elejétől kezdve. Az első közös tortázásunk után azt hiszem nagyon jól összecsiszolódtunk és úgy érzem, hogy ez az esküvői torta készítés még jobban összehozott minket és nem csak a torták tekintetében. Bátran merem állítani, hogy jó kis csapatot alkotunk együtt, amiből természetesen következik, hogy már egyből jött egy újabb ötlet! :-) De ez még egyelőre titok.
Ahogy Andi is írta, remélem ez még csak a kezdet!




Úgy gondoltam, hogy itt a 3 tortát ölelgetős képet teszem közzé:




Nem utolsó sorban nagyon sok boldogságot kívánok az Ifjú párnak!

Amit igazán éreztem a készítés közben és utána, szinte egy álom beteljesülése, bármilyen furcsán is hangzik.


"Az életet nem a lélegzetvételek száma határozza meg, hanem azok a pillanatok, amikor eláll a lélegzeted."
(Randiguru)




2011. október 14., péntek

Sütőtökös rizottó


A múltkori erdei gombás rizottó után tudtam, hogy ebben sem lesz megállás. Egyszerűen imádom. Most kipróbáltam köretként is. Megint osztatlan sikert aratott otthon. Bogó egyszerűen a tálaló tálból lapátolta nagykanállal. :-)
Egy kis pirított kolozsvári szalonna is került pele pirítva, hogy markánsabb ízt kapjon és totál siker volt, legalábbis nálunk. :-)
Sült tarja mellé került köretként az asztalra.


Hozzávalók:
15 dkg arborio rizs
1 nagy marék sütőtök felkockázva
kb 5 dkg kolozsvári szalonna
4-5 dl húsleves alaplé
olívaolaj

bors


A szalonnát egy nagyon kevés olajon elkezdem pirítani, majd félidőben a sütőtökköt is hozzáteszem és azzal együtt pirítom tovább. Amikor a sütőtök már félig megpuhult (ez idő alatt a szalonna is ropogósra sül) hozzáöntöm a rizst és addig pirítom, amíg üveges nem lesz.
A húsleves alaplevet kis adagonként adagolom a rizshez 1-1 decinként felönve és megvárom, amíg a kis adagokat beszívja a rizs.
A legvégén adható hozzá egy kevés vaj, de tetszés szerint akár reszelt parmezán is.

2011. október 12., szerda

Brifkó (pénztárca) torta


Drága Jucus már megint feladta nekem a leckét (neki készítettem az ékszerdoboz tortát ) amikor kérte, hogy a testvérének készítsem el a születésnapi tortáját. Ott kezdődik a dolog, hogy az Ünnepelt, Szeged egyik igen jó nevű-hírű cukrászdájában pincérként dolgozik. Ekkor forgott első körben nagyokat a szemem. Második szemforgatásom akkor következett, amikor előállt az ötlettel, hogy egy nyitott brifkó legyen a torta. "De Te szereted a kihívásokat, nem?"-hangzott Jucus szájából. :-) Igen, szeretem és ez is az volt valóban. Keresgéltem a neten, hátha találok hasonló tortát, hogy jobban lássam magam előtt majd én mit is tudok kihozni belőle, de sem magyar, sem külföldi oldalakon nem találtam (vagy csak nem jó helyen kerestem...) így maradt az ötletelés, és az aggódás, milyen is lesz a végeredmény.


Gabival rendszeresen értekezünk, általában a tortákat is kivesézzük előre és utólag is, így neki is felvetetttem aggodalmamat, ahogyan Pixie-nek is. Mindketten meggyőztek, hogy nem is olyan veszélyes ez a dolog. Nem is tudom miért féltem tőle annyira (dehogynem! nyilván attól, hogy egy nem akármilyen cukrászdában dolgozik az Ünnepelt és a tortáját majd én készítem el neki, miközben naponta rengeteg szépséget lát profiktól), mert ahogy az lenni szokott és Pixie is mondta, menet közben alakult ki igazából az egész.
Ehető ostyára nyomtatták ki nekem a nagykerben a pénzeket, majd ezeket vágtam el és kívánság szerint tettem úgy a brifkóba, hogy kilógjanak belőle. Még egy-két aprópénzt is készítettem hozzá.
Belül vaníliás piskótát töltöttem meg joghurtos-tejszínes-erdei gyümölcsös krémmel.


Imádom, amikor le tudom venni valakiről, hogy milyen tetszést vált ki belőle a torta. Na, Jucus azon emberek közé tartozik, akik nem titkolják egy percig sem, mit gondolnak és Tőle még az is bók volt, amit mondott: "Eszter! Te tuti nem vagy százas, nálad biztos elmentek otthonról!" :-))-amikor meglátta a tortát. :-))

2011. október 10., hétfő

Verdás (Villám McQueen) formatorta Bogó 3. születésnapjára fehércsokoládés eperkrémmel


Kora reggeli torta ellenőrzés :-)



Drága Bogócám 3 éves lett tegnap! :-) Már hetekkel ezelőtt faggattam, hogy milyen tortát szeretne, volt is mindenféle a felhozatalban. Autós meg piros meg mágneses(ezt nem tudom honnan szedte és pontosan mit értett alatta, de sokat emlegette) :-) meg kolbászos meg sorolhatnám még. Végül a Verdás torta mellett döntött. Azt hittem itt a vég, hiszen ez megint egy autó. Természetes, hogy nem mondtam neki nemet, hogy is nézne az ki, így "megkűzdhettem" Villám McQueen-nel formatorta keretein belül. Nem volt nagy méretű a torta és kipróbáltam 1-2 újdonságot és jó tanácsot, amit Farkas Vilinél is olvastam (ugyanis a 2 Verdás tanfolyamának egyikén sem tudtam részt venni :-( ). A kerekekre és a forma egyszerűsűgűre fektettem a hansúlyt. Azt hiszem bevált, mert az előző igazi autós tortámnál megszenvedtem vele. Még jó, hogy készítettem pótkerekeket is, mert folyamatosan csak fogytak a kerekek. Bogó szorgalmasan csemegézte őket a készítés közben. :-) Most kivételesen nem éjszaka tortáztam, de igyekeztem olyan időszakokban készíteni a tortát, amikor nem látta, mégis tudta, hogy ez most neki készül és egy pocakját szerető gyerkőc elől, aki a hűtőben is otthon van, nem volt egyszerű eldugni sem a tortát. :-) De édes volt, ahogy asszisztált hozzá: -Húúúú, anya nézd! Már szeme is van a Verdának! -és ehhez hasonló beszólások. :-)
Belül Farkas Vilmos féle epertorta krémjével töltöttem meg a piskótát.

Eperkrém:
600 g eper (lehet fagyasztott is, akár így is beleturmixolhatjuk, így nem kell hűteni)

600 ml állati tejszín
600 g fehércsokoládé

A tejszínt forraljuk fel.
Keverjük simára benne a fehércsokoládét.
Turmixoljuk bele az epret.
A krémet le kell hűtenünk minimum 9 C-fokosra, ezért érdemes felhasználás előtt egy éjszakával lefőznünk és hűtőben pihentetnünk. A lehűtött krémet először alacsony fokozaton kezdjük el felhabosítani, majd fokozatosan növeljük a mixer teljesítményét. Amikor elkezd fodrozódni,akkor figyeljünk fokozottan nehogy túlverjük. Meg kell találni a megfelelő állagot.
Helyet kapott még egy kaktusz is, ezen voltak a gyetyák.
Még attól eltekintve is, hogy az autós torta nem tartozik a szívem csücskébe, ezt a tortát a legnagyobb szívvel készítettem az én szemem fényének. Nagyszerű gyermek, hatalmas szívvel-lélekkel és irtó édesen kópé, roppant jó humorérzékkel megáldva! Fantasztikus ajándék nekem Ő és imádom úgy, ahogyan van!
Boldog születésnapot drága Bogócám! :-)





Még 1-2 héttel ezelőtt, amikor beszélgettünk a közelgő születésnapjáról mondtam Bogónak, hogy majd lesz tortája, rajta gyertyákkal meg tüzijátékkal, erre Ő:
-Anya, majd megehetem?
-Mit? A tortát?
-Nem, a tüzijátékot.
-Ne, azt ne edd meg!
-Jó, akkor csak a gyertyát!
:-)))

2011. október 6., csütörtök

Búváros torta



Az egyik kedves ismerősöm már nem először kér tőlem tortát és nagyon szeretek is nekik készíteni, mert mindig olyan jó ötletekkel állnak elő. :-) A kutyás torta és a focis-horgászos torta is az Ő ötletük volt.
Örültem most is nagyon, amikor jelentkezett, hogy valami búváros témájú torta legyen. Innentől kezdve a fantáziám is szárnyallhatott. A rémült, kimeredt szemű búvár, a cápa és a polip egyértelmű volt, hogy majd a tortára kerül valami vicces formában. Ezt sütöttem ki belőle, remélem Nektek is tetszik majd!
Belül gluténmentes piskótát töltöttem meg trüffel krémmel, amit meggyel gazdagítottam.



2011. október 3., hétfő

Lemezjátszó torta bakisorozattal tarkítva


Az egyik kolleganőm férjének a 60. születésnapjára készítettem ezt a 30 szeletes tortát a hétvégén. Az elképzelési nagyon konkrtétak voltak, a lemez címe, a feliratok, szóval nem nagyon volt szabad kezem a készítés közben, mégis nagyon tetszett az ötlet, amikor előállt a kéréssel, hogy lemezjátszós torta legyen.


Kaptam a torta mellé egy majdem péntek 13-at is, hiszen mindig jött valami a készítés közben... Már kezdtem megijedni, végül csakazértsem hagytam magam és végül én győztem!
Kezdődött ott, hogy a választott grillázs krém tréfált meg legelőször. Most már tudom milyen az, amikor kicsapódik a krém, vagyis minden alkotórész, ami benne van felmondja a szolgálatot. Hurrá! Kezdtem előröl, mert nem akartam megkísérletezni ezt a folyós krémet a tortába tölteni (el tudom képzelni hová vezethetett volna ez a hiba...). Még szerencse, hogy az én drága nagymamám dupla annyi diót küldött nekem, mint amennyit kértem tőle. :-)
Krém újrakészítve, torta betöltve.



Az előre elkészíthető alkatrész, a lemezjátszó karja (vagy nem tudom mi ennek a rendes neve) következett. Kitaláltam, hogy milyen jó lesz majd ehhez a tragant. Igen, jó lett volna, ha nem keményedik meg a bombabiztos becsomagolásom ellenére. Hurrá. B terv előlép, jött a CMC por. Nem kapott szegény kar hosszú száradási időt, de nagyon jól megállta a helyét, meg is keményedett kellőképpen. Igen ám, csak éppen az kerülte el a figyelmemet, hogy színezzem a formázás előtt ezt a szerkentyűt. Így nagy örömködve álltam a kiszáradt FEHÉR alkatrész előtt. Újabb hurrá. Sebaj, gyorsan orvosolható egy kis festéssel.
Torta beburkol, feldíszít, minden okés.


Én mindig szoktam a torták alá készíteni egy tálcát is, színben egyező kartonlappal, celofánnal fedve. Az ollóm ezen a ponton adta fel a szolgálatot, ripityára tört. Nagybetűs HURRÁ. (Az már más kérdés, hogy a tortalap akkorára sikerült, hogy én is ráfértem volna) :-)
Az i-re a pont az volt, amikor szombat reggel 8-kor rohantam a nagykerbe tüzijátékot venni. :-)))
De ilyen is kell néha, még erősítik is az embert. :-) Így utólag már én is csak nevetek rajta.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails