2011. július 18., hétfő

Tejszínes-gombás-mustáros csirkemell + egy díj


Mondhatnám azt is, hogy Stroganoff módra, de mégsem, mert az uborka hiányzik belőle.  Mondhatnám még azt is, hogy annak indult, csak pont az egyik fontos hozzávaló, az uborka maradt ki belőle. :-) Néha előfordul, hogy még belekerül ez-az az ételbe-vagy kimarad-, ami nincs is-vagy benne van-a receptben. Így születnek néha az újdonságok, ahogyan most is lett egy újabb recept.

Hozzávalók:
30-40 dkg csirkemell
1 doboz konzerv, szeletelt gomba vagy friss csiperke gomba
2 teáskanál magos mustár
kb 2 dl tejszín

bors

A csirkemellet felkockázzuk és egy kevés olajon megpirítjuk.
Hozzáöntjük a lecspegtetett (vagy megtisztított) gombát és együtt is átpirítjuk őket, majd ráöntjük a tejszínt.
Mustárral, sóval és borssal ízesítjük és jól összeforraljuk az egészet.
Én nem szoktam lisztet tenni bele sűrítésképpen, mert 30%-os zsírtartalmú tejszínt használok hozzá (néha még pótolnom is kell, hogy elég szaftos legyen).
Rizzsel tálalom.



Egy újab dítat is kaptam Okkitól, amit nagyon szépen köszönök! Szeretném továbbadni minden kedves olvasómnak és blogger társamnak, akik ide járnak hozzám receptelni.  ;-)

2011. július 15., péntek

Sült paprikás cukkinikrém


Ebben a hőségben sokszor nem is kívánok semmi komolyabb ételt, de ezzel szerintem nem vagyok egyedül. Ez a szendvicskrém megfelelően könnyű és nagyon ízletes, kellemes füstíz érezhető rajta, ami a sütésnek köszönhető. Igen, a "poén" a sütés-a hőség miatt. De úgy voltam vele, hogy nem nagyon oszt vagy szoroz egy kis sütő már a dolgon. Természetesen grillen is elkészíthető, úgy még ízletesebb lesz.

Hozzávalók:
3 közepes méretű cukkini
2-3 paprika (piros húsú)
1 fej vöröshagyma
1-2 evőkanál olívaolaj
1 evőkanál majonéz
1 evőkanál tejszín vagy tejföl
1-2 teáskanál magos mustár

bors

A cukkinit és a paprikát megmosom, majd a cukkinit félbe vágom és sütőpapírral bélelt tepsire helyezem (a héja legyen alól). A paprikákat is melléjük teszem (egészben), majd megsütöm őket. Nem baj, ha a paprikának kicsit fekete lesz a héja, mert azt úgy is leszedjük róla.
Amíg sülnek a zöldségek a sütőben, addig a hagymát apróra kockázom és kevés olajon megdinsztelem, félreteszem.
Ha megsült a paprika, akkor egy tálba szedem és fóliával letakarom legalább 10-15 percre. Ekkor könnyen le tudom húzni a héját, a magokat kiszedem.
A cukkinikból kikapargatom a belsejét és azt is a tálba teszem.
A hagymát, a paprikát és a cukkinit (előfordul, hogy levet enged, ezt leönthetjük ha nem akarunk nagyon híg krémet kapni) botmixerrel pürésítem, majd tovább keverem az olívaolajjal, a majonézzel, a mustárral és a tejszínnel beállítom a sűrűségét.
Sóval, borssal ízesítem, majd letakarva hűtőbe teszem, hogy alaposan lehűljön és összeérjenek az ízek.
Pirítóssal tálalom.

2011. július 14., csütörtök

Őszibarackos smoothie


Egy nagyon jó kis hűsítő itallal jöttem ma ebben a hőségben.
A smoothie egy gyümölcs alapú sűrű, krémes állagú ital, amely eredetileg gyümölcsből, gyümölcsléből és aprított jégből készült, de ma már egyéb változatai is elterjedtek. Ha a jeget nem bírja a turmixunk legyőzni, akkor aprított jeget is használhatunk hozzá. Nagyon sokféle variácója létezik, van gyümölcsös, zöldséges, tej alapú, alkoholos, alkohol mentes. Bármilyen variációban összeállítható ízlésünk szerint.
Kezdésnek egy alkoholmentes, őszibarackos változattal jöttem-ha már úgy is szezonja van.

Hozzávalók: (2 pohárhoz)
2 db őszibarack
1 db banán
6 db jégkocka
őszibarack lé

A barackot és a banánt meghámozom majd beledarabolom a mixerbe. Hozzáadom a jeget és alaposan összeturmixolom.
Poharakba töltve egy kevés őszibarack lével hígítom és egy-két jégkockával tovább gazdagítom.

2011. július 13., szerda

Csokis-barackos muffin


Tudom, tudom, ilyen melegben nem nagyon szeretjük bekapcsolni a sütőt. De "mentségemre" szóljon, hogy ezt a nagyon finom, puha muffint nem a héten sütöttem, csak most jutottam el addig, hogy posztoljam.
A recept  még egy másrciusi Nők Lapjából van.
A barack nálam most Mariska névra hallgató, fehér húsú fajta volt (nagyon finom, az egyik kedvencem).
Továbbá a muffin mentségére szóljon, hogy érdemes érte bekapcsolni a sütőt, még ilyen melegben is. Az összeállítása minimális időt vesz igénybe, csak a sütést kell szinte kivárni. Cserébe egy nagyon puha, omlós tésztát kapunk.

Hozzávalók: (12 darabhoz)
30 dkg liszt
8 dkg porcukor
fél csomag sütőpor
4-5 dkg aprított csokoládé
2 dkg kakaópor
1 kis doboz tejföl
2 dl olaj
1,5 dl tej
1 csipet só
15-20 dkg őszibarack (tisztítva, apróra kockázva)
1 tojás sárgája

A száraz hozzávalókat összekeverjük egy tálban, majd hozzáadjuk a többi (folyékony) hozzávalót is.
A muffin tepsi mélyedéseit papírkapszlival béleljük mi, majd osszuk szét a tésztát bennük és a barackot rendezzük el mindegyik tetején.
Előmelegített sütőben kb 20 perc alatt süssük meg a muffinokat.

2011. július 12., kedd

Őszibarackos gyümölcsrizs vaníliafagyival


Az első gyümölcsrizs után, amit még a tavasszal készítettem (itt megtekinthető) jött a második felvonás. Ez a nyári verzió vaníliafagyival készült. Szerintem még az elsőnél is finomabb és az édes, lédús barackkal pedig mérhetetlenül finom, könnyű desszert lett belőle, ami kitűnő ezekre a forró napokra.

Hozzávalók:
20 dkg kerek szemű rizs
5 dl tej
10 dkg cukor
fél rúd vanília vagy 1 tasak vaníliás cukor
1 evőkanál vaj vagy margarin
2-3 db őszibarack
2 dl tejszín
kb 150 ml vanília fagylalt (én 2 db pálcikás vaníliás jégkrémet használtam)


A tejet felforralom a vanília kikapargatott magjaival, a vajjal/margarinnal és a cukorral, majd az átmosott rizst beleteszem és gyakori kevergetés közben készre főzöm.
Amíg megvárom, hogy kihűljön a rizs, addig a barackot meghámozom és apró darabaokra felkockázom.
A kihűlt tejberizshez keverem a kicsit megolvadt fagylaltot és a keményre felvert tejszínhabot is óvatosan beleforgatom.
Poharakba, desszertes tálakba szedem a rizst és a barackkal rétegezem. Hűtőbe téve várjuk meg, amíg jól lehűl és úgy fogyasszuk.

2011. július 8., péntek

Hideg ribizlileves málnával és habgaluskával



1-2 napja felfigyeltem arra, hogy érik a ribizli! :-) Sajnos az erkélyünkön nem terem, de anyuéknál a roskadó bokrokról leszedtük a gyönyörű ribizli fürtöket. Na meg mamitól bezsebeltük a már elkészült ribizli lekvárokat. hm...
Ezt a hűsítő levest azoknak ajánlom, akik szeretik és vágynak a melegben egy hűsítő,  savanykás levesre. Egy kevés málnát is belecsempésztem és könnyű habgaluskával tálaltam.

Hozzávalók:
60 dkg ribizli megtiszítava
25 dkg málna
cukor ízlés szerint
1 kis doboz tejföl
1 evőkanál liszt

Hozzávalók a habgaluskához:
3 tojás fehérje
1-2 evőkanál cukor
3 dl tej
1 evőkanál vaníliás cukor

A ribizlit és a málnát felteszem főni annyi vízzel, amennyi éppen ellepi, cukorral ízesítem (a gyümölcsökből tegyünk félre egy jó pár szemet, ezzeket majd egészben tesszük a levesbe később). Amikor felforrt, akkor egy pár perc főzés után egy szűrőbe átöntve (a levét mindenképpen fogjuk fel, mert ebőől lesz a leves!) hagyjuk lecsepegni a gyümölcsöket. Egy kanál vagy fakanál segítségével kicsit át is paszírozhatjuk őket.
A levest visszatesszük a tűzre és amíg újra felforr, addig a tefjölt elkeverjük egy tálban a liszttel, majd egy keveset merünk hozzá a levesből (hőkiegyenlítés). A forrásban lévő levesbe csorgatjuk folyamatos kevergetés közbe a tejfölt és jól kiforraljuk. Ha kell, akkor cukorral ízesítsük még. A félretett gyümölcsöket tegyük a levesbe.
A habgaluskához a tojások fehérjéből a cukorral kemény habot verek. A tejet a vaníliás cukorral együtt felforralom, majd a habból kanál segíségével galuskákat szaggatok a tejbe. 1-1 percig főzőm a galuskákat, időközben megfordítva, majd kiszedem őket. (érdemes több részletben főzni őket)
A kihűlt leves tetejét habgaluskával díszítve fogyasszuk!

2011. július 7., csütörtök

Panna cotta rózsaborsos áfonya szósszal



Ahogyan azt már ígértem régebben is ITT, jön a következő panna cotta verzió.
Találtam ugyanis nem régen Szegeden olyan kis boltot, ahol mindenféle csudajó, érdekes, különleges fűszereket (és még sok mást is) lehet kapni. Elérhető áron! Így történt a találkozunk a rózsaborssal is. Természetes, hogy beindult a fantáziám és egyből egy desszert jutott eszembe, de azért már egy főételes verzió is itt tolong a fejemben.
Néhány szó a rozsaborsról: A rózsabors a borsfa termése, nem csípős-mint a nálunk hagyományos fekete bors-hiszen hiányzik belőle a piperin, ami a csípős ízért felelős. Kicsit édeskés, gyenge, a borókabogyóra is hasonlít az íze. Használják borskeverékekben is, de desszerteknél is, díszítésre is kiváló. Aromáját széttöréskor adja ki, de ne helyettesítsük vele a feketeborsot. Csak kis mennyiségben ajánlatos fogyasztani.

Nagyon ízlett az előző panna cotta recept, így azon nem is változtattam (csak a zselatin mennyiségén minimálisat, mert most nem pohárban volt, kicsit több tartás kellett neki), csak a körítése lett más. Természetesen ez is elkészíthető pohárban, tetszés szerint.


Hozzávalók a panna cottához:
2,5 dl tej
2,5 dl tejszín (30%-os)
50 g cukor
5 g zselatin
1 rúd vanília

A tejet a tejszínnel és a kikapargatott vanília rúd magjaival és a rúddal együtt felforraljuk. Közben elkeverjük a zselatint a cukorral, majd amikor felforrt a tejszínes keverékünk (vegyük ki a vanília rudat), akkor lehúzzuk a tűzről és elkeverjük benne a zselatinos cukrot, amíg az teljesen fel nem oldódik. KIs hűtés után, vízzel kiöblített tetszőleges formába merjük egy szűrőn keresztül a tejpudingot. (ilyenkor még nagyon folyós, majd a hűtőben dermed meg)
Hűtőbe tesszük legalább 6 órára, hogy rendesen megdermedjen, utána fogyasztható.



Hozzávalók a rózsaborsos áfonya szószhoz:
12 dkg áfonya
1 evőkanál málna szörp
1-2 evőkanál méz (ízlés szerint)
kb fél dl víz
4-5 szem összetört rózsabors

A hozzávalókat együtt tegyük fel főni. A víz mennyisége legyen minimális, de az áfonyát éppen lepje el. Gyakran megkeverve főzzünk belőle majdnem lekvárra emlékeztető szószt.


A tálaláskor olvasztott csokoládét tegyünk egy papírtölcsérbe, majd tetszőlegesen rajzoljuk mintát vele a tányérra. Ide kerül majd az áfonya szósz.
A panna cottákat állítsuk meleg vízbe, így könnyebben kijönnek a formából, majd borítsuk a tányérra.
Az áfonya szószt kanalazzuk a csokoládé vonalon belülre, majd egy kevés rózsaborssal díszíthetjük még a panna cotta tetejét.

2011. július 6., szerda

Levendulás keksz



Tegnap Emese napra ébredtünk és szerettem volna megajándokézni a mi Mesinket is valami levendulás finomsággal-tudni kell Mesiről, hogy a levndula nagy szerelmese- így elkezdtem keresgélni sütemények után, ami levendulás. Meg is találtam a tökéletes receptet Piszkénél.
Azt a levendulát használtam hozzá, amit egy kedves kolleganőmtől kaptam (akitől szintén az erkélyen gyönyörűen növekvő koktélparadicsom palántákat is kaptam), most először viszont ételben is kipróbáltam. Ami nálunk lehet újdonság, hiszen a hazájában-Dél-Franciaországban és Provence-ban-a levendula jelképpé vált és nagyon sok mindenben felhasználják. Ételekben is, nem csak gyógyászati célokra (görcsoldó, fejfájás csillapító, idegnyugtató hatású, alvászavarra, reumás fájdalmakra is használható többek között).
Nem mondom, hogy nem volt szokatlan a süteményben, de szerintem mindenkinek ízlett. (egyből dupla adaggal indítottam, de nem maradt belőle ;-) ) Én valamivel kevesebb levendulát használtam ugyan a receptben előírtnál, hogy nehogy parfüm ízű sütit falatozzunk, de azt hiszem, hogy ez a mennyiség is kellően elég volt és a citromhéjjal remek párost alkottak a puha-omlós tésztában, csillogó cukorral a tetején. Ajánlom mindenkinek kipóbálásra és nem csak azért, mert finom, hanem, mert érdekes is.


Hozzávalók:
6,5 dkg kristálycukor
1 evőkanál szárított levendulavirág (én a dupla adaghoz 1,5 evőkanállal használtam)
14 dkg vaj
1 teáskanál reszelt citromhéj (1 citrom reszelt héja volt benne nálam a dupla adagban)
24 dkg liszt
3 tojássárgája
1 csésze kristálycukor a kekszek díszítéséhez

A szobahőmérsékletű vajat a cukorral és a levendulával habosra keverem, majd a tojások sárgáit egyenként hozzádolgozom a robotgéppel. Belekeverem a cirtomhéjat és a lisztet is, majd kézzel alaposan összegyúrom és fél órát pihentetem a hűtőben.
kb fél-1 cm vastagra nyújtom a tésztát és tetszőleges formával kiszaggatom, kristálycukorban megforgatom őket (jobban mondva csak a sütik tetejét) és sütőpapírral bélelt tepsibe téve, előmelegített sütőben megsütőm őket.
Nálam 160 fokon kb 10-15 percig sültek, de kellett őket lesni, mert gyorsan elkezdett a vége felé barnulni a szélük.

2011. július 5., kedd

Mexikói pite és díjeső


Van, amikor előszedek régi recept újságokat vagy bevásárolok az újakból és szippantom magamba na meg a fejembe az új recept ötleteket. Így történt ezzel a pite-félével is. Nagyon megtetszett a Vidék íze c. újságban, persze némi módosítással készítettem el (gyerekbarát, csípős mentesen).
Nagyon finom melegen és hidegen is egyaránt.

Hozzávalók:
20-30 dkg fagyasztott leveles tészta (én csak 20 dkg-ot használtam, de aki be szeretné fedni a tetejét az többet használjon)
30 dkg darált hús (esetünkben sertéshús)
1 kis fej vöröshagyma
1 doboz konzerv vörös bab (lecsepegtetve)
fél doboz konzerv kukorica (lecsepegtetve)
1 kis doboz tejföl
1 darab tojás

bor
pirospaprika


A fagyasztott leveles tésztát a felengedés után kinyújtom akkora méretűre, amiben majd a pitét sütöm (ez lehet tetszőlegesen pite forma is akár vagy egy szögletes tál is megteszi) és kevés zsíradékkal kikent formába teszem.
Az apróra kockázott hagymát kevés olajon üvegesre sütöm, majd a hússal együtt megpirítom. Sóval, borssal (aki szereti csípőssel is) ízesítem, majd hozzáöntöm a levétől lecsepegtetett babot és kukoricát is. Óvatosan összekeverem őket, majd egy pár percig még összemelegítem.
A leveles tésztával bélelt formába öntöm a húsos keveréket (1. kép).
Elkészítem az öntetet, amihez a tejfölt összekeverem a tojással és kevés sóval, borssal, egy késhegynyi pirospaprikával. Ezt az egészet a pitére öntöm (2. kép), majd előmelegített sütőben szép pirosra sütöm.




Az utóbbi időben kaptam több díjat, mindig úgy örülök neki, csak a posztolásukkal maradtam el, így most ezt is megteszem.
Rozsikától, BarBItól és Flórától. Ezúttal is nagyon szépen köszönöm Nekik!
Szeretném továbbadni minden kedves blogger társamnak ezúttal, akik már megkapták azoknak is és természetes akik még nem, azoknak is!

2011. július 4., hétfő

Traktor torta



Mit hozott a sors? 1 hét elteltével egy újabb járgányt kellett elkészítenem. :-) Az autós torta után most egy tratktor következett. Igyekeztem nagyon, aztán másnap reggel, amikor kivettem a hűtőből a fotózáshoz (Itt megjegyezném, hogy ezek most megint nem sztárfotók, sőt.... nagyon siettem és nem volt időm. A háttér színe is csapnivaló meg béna a beállítás is, de azért a lényeg látható.) a tortát, Bogó csak ennyit mondott:
-Anya próbáltad.
-Kérdezem: mit próbáltam?
-Bogó: Próbált anya traktort készíteni.
:-)))
Szóval így sikerült.
Belül síma piskóta volt töltve csokoládé krémmel töltve.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails