2010. október 12., kedd

Kamion torta



Bogó 2. szülinapjára készült ez a torta. Mi más, mint tartályos kamion formában, hiszen ez az aktuális kedvenc.
Véletlen, hogy ilyen vajkrémes bevonat került rá, de utólag még majden jobb is. :-)
Történt ugyanis, hogy vásároltam készen fondant mázat. Ki szerettem volna próbálni, de nem aratott sikert, sőt. Úgyhogy legközelebb maradok a saját készítésűnél, azzal legalább tudok dolgozni.
Vészhelyzet esetére felkészültem azért, amit jól tettem, így lett belőle ez a külső bevonat.
Még annyi csalás van a tortában, hogy a tartályhoz való piskótatekercset időhiány miatt boltban vásároltam meg.
A többi része a tortának egyszerű piskóta, ami nem a legjobb recept szerint készült, így inkább ajánlanám hozzá azt, ami itt a blogban is szerepel.
A krém egyszerű főzött kakaós krém. Ennek elkészítéséhez mindenképpen egy vastag falú edényt javasolnék, hogy le ne kapjon.

Hozzávalók:
6 tojásos piskóta
1 kakaó krémes piskóta tekercs
2 adag kakaós vajkrém
1 adag síma vajkrém a torta dekoráláshoz
ételszínezék

A piskótát megsütöttem 2 nappal előbb egy nagyobb tepsiben, nem kapcsos tortaformában.
Előző nap elkészítettem a kakaós krémet, amit a tortába töltöttem és ezzel is vontam be kívülről a tortát.
Aznap vagy még előző este pedig elkészíthető teljesen a torta (jelen esetben előző este) hogy legyen elég idő a díszítésre is.

A kakós krém elkészítése: kiskukta receptje alapján
20 dkg cukor
2 ek víz
2 ek tej
2 ek kakaó
20 dkg vaj vagy margarin
3 tojás
1,5 ek liszt
1 tk rum aroma

A cukrot szárazon összekeverjük a lisztel és kakaóval, majd hozzáadjuk a folyadékokat és a tojást, azzal is jól elkavarjuk egy kézi habverő segítségével. Vastag aljú edénybe állandó keverés mellett sűrű péppé főzzük. A lényeg, hogy főzzük is kicsit, pöfögjön 1-2 percig.
Lehűtjük a krémet.
Lényeges, hogy annyira lágy legyen a margarin, ami már majdnem folyós, mert így lehet jól felhabosítani a krémet. Ezt a lágy margarint robotgéppel felhabosítjuk, majd belekeverjük a kakaós krémet is. Ezzel is jól kidolgozzuk a krémet, ami kivilágosodik, de majd vissza fog sötétedni.

A síma vajkrém hozzávalói:
25 dkg puha margarin
50 dkg porcukor
3-5 ek tej (vagy víz)
1 cs vaníliás cukor

A hozzávalókat összeöntöm, majd robotgéppel habosra keverem. Igazán jó krémet akkor kapunk, ha legalább 10 percig keverjük robotgéppel a krémet. Ekkor egy keményebb, sűrűbb állagú krémet kapunk, ami pont jó a külső dekoráláshoz. De kevés folyadékkal lehet lágyítani rajta ha szükséges.
Ételszínezékkel nagyon szép színeket lehet vele kikeverni.
Ez a krém is tölthető tortába, de akár be is vonható vele.

A torta összeállítása:
1. Az előzőleg elkészített piskótából kiszabom a formát.
2. A kakaós krémmel megtöltöm a rétegeket



3. bevonom a krémmel (jelen esetben a kakaós krémmel, de lehet a síma vajkrémmel is, de akkor abból kell a 2 adag)



4. Hűtőbe teszem egy pár órára legalább a tortát, így megszilárdul rajta egy kicsit a krém. Ezután egy nedves késsel lesímítom a felületet.
5. Utolsó lépésként pedig jöhet a díszítés, amihez most egy csillagcsöves kinyomót használtam és egyesével nyomogattam a tortára a kis csúcsokat. A krémet pedig adagonként színeztem az adott ételszínezékkel.
Elég aprólékos munka, de haladós. 1 óra alatt készen lettem a díszítéssel, így első próbálkozásra, de gyakorlott kezek biztosan gyorsabban haladnak.







És nem utolsó sorban az ünnepelt a torta evés közben :-)

5 megjegyzés:

Wonderland, Sevilland írta...

Eszter, olyan örömködve olvaslak, minden sorodból sugárzik a harmónia a szeretet, a gondoskodás. Nagyon sok hasznos, praktikus, nekem persze teljesen új dolgokat fedezek fel a receptjeidben! Úgy örülök, hogy ennyire sugárzol, itt ül a mosoly az arcomon.

Holnap sütök "belőled" valami finom vacsit!:)
puszillak,

Rigó Kitti

Eszter írta...

Kedves Kitti! Köszönöm ezt a sok szépet, amit írtál! Igazán jól esik.
Beleolvastam a blogodba. Gratulálok, hogy kint tanulsz, szuper lehet! A Te ragyogásoddal sincs gond, az összes képen látszódik és az írásodból is! :-) csak így tovább!

Majd referálj, hogy ízlett a vacsora! ;-)
Puszi

Ottis írta...

Nagyon szép és ötletes!

Eszter írta...

Ottis! Köszönöm szépen, bár fondantos tortának indult, ez lett belőle. :-)

Névtelen írta...

Szia ! Nagyon szep lett a torta! Annyi kérdésem lenne hogy a formát milyen méretben vagtad ki? Milyen széles az alsó piskóta ? Hány réteget tettel ? Köszönöm a válaszod

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails