2010. október 26., kedd

Halloween-Töklámpás készítése


A töklámpás eredete egy nagyon régi ír mondából származik, amiben Lámpás Jacknek egy részeges, ám csalafinta naplopónak sikerült rászednie az ördögöt. A bohókás szeszkazán, Jack, templomnak még a közelébe sem ment, jólesett ehelyett a meleg kocsmában duhajkodni, és részeg cimborákkal mulatozni.

Sajnálatos módon a tivornyák végén maga az ördög is megjelent, és folyton zaklatta a derék polgárt, akit szemmel láthatóan zavart az állandó kísértés, és a boroskancsón kívül nem kívánt magának társaságot. A nemkívánatos személy ellen csupán egyetlen védekezési lehetősége adódott, el kellett venni a kedvét a további kísérgetéstől. Jack egy hatalmas fához vezette a pokol királyát, és rávette, mérkőzzön meg vele fáramászás tekintetében. A sátán természetesen elfogadta a kihívást, nem gondolta volna, hogy egy ilyen csekély versenyszámban képes alulmaradni: Jack megvárta, míg az ördög jó magasan felkúszik a fa tetejére, majd egy keresztet vésett a törzsbe, hogy ellenfelét megakadályozza a lejutásban.

„Bosszúból” a patás famászó bajnok Jacket, halála után nem eresztette be a jól megérdemelt Pokolba, ráadásul a Menny kapui sem nyíltak meg a haszontalan életû lélek előtt. Az örök számûzetésre ítélt Jack egy fáklyát vihetett csak magával – amelyet, a fény hatékony megőrzése miatt egy tökben helyezett el – és így járta, s járja azóta is az éjszaka sötétjét. A babonás emberek, hogy elûzzék Jacket, egy lámpást raknak a házuk elé vagy az ablakukba.
(forrás: sulihalo )



A készítéshez a töklámpásnak kiválasztjuk a szebbik oldalát, amit majd kifaragunk. Ha nem akar megállni a "lábán", felborulna a tök, akkor érdemes levágni egyenesre az alját.
Ha kiszemeltük, melyik legyen az eleje, akkor felrajzoljuk rá a kivágandó részeket. Szemeket, orrot és a száját.
Első lépésként levágjuk a tetejét egy éles késsel, majd kikapargatjuk a tök belsejét kézzel és egy kanál segítségével. Én a tetejére is szoktam vágni egy kisebb nyílást, így amikor a mécses ég a tökben, akkor nem kormozza össze a tetőt és a levegő is jobban áramlik.
Ha ezzel megvagyunk, akkor kivágjuk óvatosan a többi "alkatrészt" is. Amikor a száját és a fogakat vágjuk, akkor érdemesebb több, apróbb részletben vágni.
Amikor elkészült, akkor mécsest gyújtunk és a tök belsejébe helyezzük.

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Nagyon jó lett, gratulálok.
Gné Andi

egycsipet írta...

Tök jó tökfej lett! :)))
Hát igen, esti képet nem könnyű készíteni, de látszik, hogy milyen tök jól fest a tök sötétben és ez a lényeg. ;)

Eszter írta...

Andi, Csipet köszönöm!
Majd ellátogatok megnézi, hogy Te is milyen jófejeket készítesz a gyerkőcökkel, Csipet! ;-)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails