2010. október 19., kedd

Csirkemell meggyszósszal és burgonyapürével


Azt hiszem érdemes lenne felcímkézni úgy is a recepteket, hogy 30 perces ételek. Mármint az elkészítésük 30 perc. Az elfogyasztásuk meg 3 perc, ha Bogóról van szó. :-) Nagyon szereti mindhárom ételt, így együtt is és az Ő kedvéért készült ma ebédre.

Hozzávalók:
meggy (fagyasztott is lehet, mint esetünkben)-lehetőleg magozott
keményítő a szósz sűrítéséhez
1 kisebb csirkemell
fűszer a csirkemellhez

A meggyet kiolvasztom (ha fagyasztottat használunk, mint esetünkben) és felöntöm annyi vízzel, amennyi éppen ellepi, majd felforralom. Ízlés szerint ízesítem cukorral, aki szereti egyéb fűszert is használhat. Ha felforrt és a meggy is megpuhult, akkor 1 evőkanál keményítőt elkeverek kevés hideg vízzel, majd a meggyhez öntöm és megvárom, amíg újra felforr. Ügyeljünk rá, hogy ne forraljuk sokáig, mert a keményítő hatása csökken.
A csirkemellet megtisztítjuk, szeletekre vágjuk, majd tetszés szerint fűszerezzük (én sült csirke fűszersót használtam). Egy kevés olajat forrósítunk egy tapadásmentes serpenyőben és egy kevés vajat teszünk hozzá, majd szép aranybarnára sütjük a csirkemellet.
Burgonyapürével tálaljuk.

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails