2012. május 15., kedd

Az imádott KARAMELL TORTA

Így, csupa nagybetűvel, mert megérdemli és én is. :-))) Gondoltam közzéteszem a blogon is, ha már úgyis annyit meséltem róla itt is, ott is és a szülinapi tortámnál is aktuális volt a dolog.
Imádott Gabi barátnőmnél kóstoltam először ezt a karamell krémet és egyből bűvöletbe ejtett. Tudni kell azonban rólam, hogy nem vagyok édesszájú, ritkán eszek tortát főleg nem nagyon édeset. Na ez a krém mindennek ellentmond, mert tömény "bűn" az egész. Csupa cukor (karamell) és úgy az igazi ha egy kis mogyoró grillázzsal is megspékeljük. Mondjuk úgy, hogy ez a koronája. :-))
Maga a recept egyébként Farkas Vilmostól ered, Gabi továbbgondolása a mogyorógrillázs ez így csúcs, ahogy van, nem lehet betelni vele.


Másik imádott barátnőm is megkóstolta a szülinapi tortámat és csak áradozott a karamell tortáról. Ez tényleg egy olyan krém, amit valaki vagy nagyon szeret vagy nem szeret (mert túl édes). Én és Beáta barátnőm is konkrétan függők lettünk. Ez egy olyan érzés, hogy a nap bármely percében tudnánk enni belőle, az ember lánya karamell tortával álmodik és mindig azt kívánja.
Aki úgy érzi, hogy ez most erős túlzás, annak tudok példákkal (hús-vér emberekkel) bizonyítani :-) vagy esetleg tudom javasolni a tortát megkóstolni.
Ahogy Gabi mondaná, Karamellina lettem. :-))


Hozzávalók: (23 cm-es tortára, a külsejére is)
1200 ml tejszín
600 g cukor
320 g fehér csokoládé
1 nagy marék pirított-aprított mogyoróhoz 2-3 evőkanál cukorból karamellt készítünk

Először a tejszínt felforraljuk, majd következő lépésként a cukrot elkezdjük felolvasztani egy nagy edényben (ez azért fontos, mert ha majd ráöntjük a tejszínt, akkor kifuthat), folyamatosan kevergetve.  Ha teljesen felolvadt, akkor nagyon óvatosan és egészen kicsi részletekben hozzáöntjük a karamellhez a tejszínt. Simára keverjük, majd beletesszük a fehér csokoládét is, amivel szintén simára keverjük. Vízfürdőben kihűtjük a krémet, majd jól lehűtjük (vagy egy éjszakára tesszük hűtőbe vagy 1-2 órára a fagyasztóba). A tejszín csak ekkor fog felverődni ugyanis. A kihűlt krémet először alacsony fokozaton habosítjuk robotgéppel, majd amikor elkezd fodrozódni akkor emelünk a fordulatszámon. El kell találni a megfelelő állagot, hogy se túl híg, se túl kemény ne legyen (és ne verjük sokáig, hogy ne csapódjon ki a krém)


A mogyoró grillázshoz 2-3 evőkanál cukorból karamellt készítünk, majd amikor teljesen felolvadt a cukor, akkor hozzáadjuk az előzőleg pirított, aprított mogyorót. Én egy enyhén olajozott márványlapra terítem ki és hűtöm ki. Ha teljesen kihűlt, akkor robotgépben egészen apróra aprítom. A torta töltésekor a rétegek közé is csempészek belőle, úgy az igazi. ;-)


14 megjegyzés:

Éva írta...

Nagyon szép és guszta! Ahogy olvastam a hozzávalóit és az elkészítését úgy indult be a nyálképződésem. Elhiszem hogy nagyon finom lehet!

egycsipet írta...

Hát ez óóóh! Vagyis nem, inkább: ÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓHHH! :)

marisz57 írta...

Hát nem csodálom, hogy nagyon finom, ennyi remek összetevőből!
És jól is néz ki!

M@rti írta...

Ez nálunk is egyre többször van terítéken. Még lefagyasztva fagyinak is nagyon jó!
Majdnem így gondoltam tovább én is, csak épp diós grillázzsal készítem.
:-)

Eszter írta...

Próbáljátok ki, aztán számoljatok be róla! ;-)

Márti! Fagyinak...jó ötlet! ;-) Diós grillázzsal is biztosan mennyei!

Gesztenye receptjei írta...

Eszter!
Ez valami mennyei lehet:-))
Nagyon szép lett!

Eszter írta...

Köszi Gesztenye! ;-) Valóban mennyei, ahogy mondod! A legeslegelső számú kedvenc! :-))

Zaubertorten írta...

Szia Eszter!
èn is elkészitettem a krémet. nekem kicsit lágy lett, lehet hogy még tovább kellett volna vernem? (féltem hogy kicsapódik)
Ha jól verem fel, nem csúszik szét a torta?

Eszter írta...

Szia Zaubertorten!
Ezt a krémet elég sokáig kell verni, hogy megfelelő állaga legyen. Ha ezt sikerül eltalálnod, akkor garantáltan nem fog kifolyni a tortából, de ez ezen a fotón is látható, hogy milyen állaga van. Ha túlvered (a végén fordulhat ez elő) akkor kemény lesz, nehezen kezelhető inkább. De ha tejszínt adsz hozzá, akkor vissza tudod lágyítani.

Unknown írta...

Növényi tejszín jó e a krémhez?

Eszter írta...

Igen, jó hozzá a növényi tejszín.

Unknown írta...

Szia Eszter!

Az aljára sima piskótát teszel, vagy hogy vannak a rétegek?

Unknown írta...

Szia. sima főzőtejszin kell vagy habtejszin?

Kata írta...

Csodálatos ez a krém, fantasztikusan sikerült! Sima piskótát (21 cm) háromfelé vágtam, azt kentem meg/ borítottam be a krémmel. Az oldalát a milotai mézes diós roppanósával borítottam, tetejére is került díszítésképpen, kevés felveretlen krémet csorgattam a szélére, kanállal csíkokat húztam a közepére, pár habrózsa volt még rajta. Szép is lett és tényleg extra finom! Kipróbálom más verzióban is, karamell nélkül, mondjuk kókuszos verzióban...
Köszönöm a receptet!

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails