2010. szeptember 15., szerda

Burgonyás sütőtökös tojáspogácsa


Eredetileg majdnem ugyan az a recept, mint a tócsni, lapcsánka, dödölle és még sorolhatnám. Ki hogyan ismeri. Mivel felletem a piacon egy nagyon finomnak ígérkező sütőtököt, elhatároztam, hogy párosítom a hagyományos recepttel, ami burgonyával készül.
Főételként is fogyaszthatjuk egy jó kis joghurtos mártogatóssal mondjuk, de köretként is szolgálhat.
Bogó nagyon szereti a sütőtököt, alig bírta megállni, hogy elkészüljön, már nyersen nekiesett, de azért bőszen segédkezett nekem az előkészületekben is. :-)




Hozzávalók: (2 főre)
5-6 szem közepes méretű burgonya
sütőtök nyersen kb megegyező mennyiség, mint a burgonya

fehér bors
petrezselyem
2 tojás
4 csapott ek liszt

A burgonyát meghámozzuk és nagy lyukú rezelőn lereszeljük. A tökkel hasonló képpen járunk el.
Egy tálban összekeverjük őket, sóval és fehér borssal ízesítjük, valamint aprított petrezselyemmel. Hozzáadjuk a felvert tojásokat és a lisztet, majd jól összekeverjük.
Egy teflon serpenyőben egy kevés olíva olajat forrósítunk és egy fakanál segítségével kis kupacokat helyezünk vele az olajba, majd kicsit lelapítjuk őket a fakanállal. Mérsékelt tűzön szép pirosra sütjük mindkét oldalukat.

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Eszter!
Kipróbáltam ezt a receptet és nagyon finom. Köszi.
Gné Ildikó

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails