2010. augusztus 30., hétfő

Hortobágyi húsos palacsinta (darálthússal)


A barátainknak 1 hete volt az esüvőjük, ahol előételként ezt az ételt szolgálták fel. Akkor elhatároztam, hogy én is elkészítem, mert annyira ízlett. A Férjem szerint pont olyan íze lett az általam elkészítettnek is.
Gyorsabban elkészül, mint a hagyományos módon és így is nagyon finom. Bár mi főételnek ettük, mert annyira laktató.

Hozzávalók: (2-3 főre)
40 dkg darált sertéshús
1 kicsi paradicsom felkockázva
1 szelet zöldpaprika felkockázva
1 fej vöröshagyma
pirospaprika

bors
1 kis doboz tejföl
2 ek liszt
6 dl víz
palacsinta (kicsit vastagabbra sütve)

A hagymát apró kockákra vágom, majd kevés olajon üvegesre pirítom. Hozzáteszem a paradicsomot és a zöldpaprikát. Tulajdonképpen pörkölt alapot készítek. Bele kerül a darált hús is, a pirospaprika a só és a bors is. Ha a húst átpirítottam egy kicsit, akkor felöntöm a 6 dl vízzel. Ezzel együtt főzöm tovább puhára. Amikor megpuhult a hús, akkor egy tésztaszűrő segítségével leszűröm (féreteszem), de a levét nem öntöm ki! Behabarom a tejföllel elkevert liszttel. Ehhez egy kevés pörkölt lével összekeverem először a lisztes tejfölt (ez a hőkiegyenlítés) majd úgy csorgatom hozzá a forrásban lévő pörkölt levéhez. Jól kiforralom.
A tejfölös behabart szószból annyit keverek a húshoz, amennyivel nem túl híg állagú tölteléket kapunk.
A palacsintákat egyenként megtöltötm a darált hússal, összehajtogatom, majd a szósszal jól megöntözöm.
Elkészíthető úgy is, hogy egy hőálló tálba sorakoztatjuk a betöltött palacsntákat és leöntjük a szósszal, betesszük a sütőbe.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Nagyon finom tényleg!
Köszi a receptet.
A.

Eszter írta...

Örülök, hogy ízlik!
Üdv: Eszter

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails