2013. április 19., péntek

Medvehagymás-sajtos krémleves


Következő medvehagyma állomás ez a krémleves. Nemcsak az az előnye, hogy hihetetlenül finom hanem az is, hogy nagyon gyorsan elkészül.

Hozzávalók: (2 főre)
1 fej vöröshagyma
kb 8-10 dkg medvehagyma (egy csokor)
5 dkg reszelt trappista sajt
3 dl húsleves alaplé
3 dl tej
2 csapott evőkanál liszt
egy kevés olaj

frissen őrölt bors
őrölt szerecsendió
kakukkfű

A vöröshagymát megtisztítjuk és felkarikázzuk. Egy kevés olajon megdinszteljük, majd a lisztet is rátesszük és mintha rántást készítenénk, zsemleszínűre pirítjuk.
Hozzáöntjük a húslevest és beletesszük a sajtot is. Ha felolvadt benne a sajt, akkor felöntjük a tejjel és fűszerezzük ízlés szerint a levest sóval, borssal, egy csipetnyi kakukkfűvel és szerecsendióval.
Ha a hagyma már megpuhult a levesben, akkor a megmosott és nagyobb darabokra vágott medvehagymát is a leveshez adjuk. Botmixerrel pürésítjük a levest, majd pár percig még forraljuk.
Levesgyönggyel vagy pirított magokkal is tálalhatjuk.

2 megjegyzés:

marisz57 írta...

Eszter, Ti nagyon egészséges életet éltek ilyen változatos medvehagymás ételekkel!
Mi is szeretjük, a túrós krémedet meg is csinálom holnap reggelire.

Eszter írta...

A medvehagymából sosem elég! :-) legalábbis nekem.
Ízlett a krém, remélem!?

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails