2012. augusztus 3., péntek

Cukkinikrém pirított napraforgómaggal


Egy nagyon finom reggelire/vacsorára való krém receptjét hoztam. Sokszor elég a szokásos reggelikből, így felbuzdultam a sok-sok finom, friss zöldségen, főleg a nagymamámtól kapott saját termésen és ezt a finom kencét készítettem belőle. Nem készítettem belőle csak annyit, amennyit én ettem meg, de kóstoláskor Férj tetszését is elnyerte. Lesz még egy pár ilyen recept a közeljövőben. Ugyanis Magdi oldalán barangolva rengeteg finomságra bukkantam, amit majd egy kicsit átalakítva (és már volt, ami el is készült a válogatásból) elkészítek. Ez a krém is egy nála fellelhető receptből indult, végül egészen más lett belőle (hozzávalók hiánya miatt) mint amit kinéztem és ezt a szuper szendvicskrémet készítettem.

Hozzávalók: (egy kis adaghoz)
25 dkg cukkini lereszelve (nagy lyukú reszelőn)
1,5 evőkanál napraforgómag
fél fej lilahagyma
1 kis csokor petrezselyem
1 kávéskanál majoranna
só, fehér bors, fokhagymapor
kb fél dl olívaolaj


A cukkinit lereszeltem, majd egy kicsit besóztam és félretettem, hogy kiengedje a levét.
A hagymát egészen apróra daraboltam majd egy kevés olíva olajon teflon serpenyőben megdinszteltem majd minimális víz hozzáadásával puhára főztem. Amikor már jó sok levet engedett a cukkini, akkor kinyomkodtam és a hagymához tettem majd folyamatos kevergetés közben pár perc alatt összepirítottam őket. Fűszereztem sóval (óvatosan, mert már a reszelés után is sóztuk a cukkinit), fehér borssal és majorannával, fokhagyma sóval. A legvégén tettem hozzá az apróra vágott petrezselymet.
Egy kisebb tálba tettem, majd kevés olívaolajat öntöttem hozzá és botmixerrel pürésítettem. Kevés vizzel beállíthatjuk a tetszőleges állagot.
A napraforgómagot egy száraz serpenyőben megpirítom és a krémhez keverem.
Friss kenyérre vagy akár pirítós kenyérre kenve fogyaszthatjuk.

2 megjegyzés:

Adél írta...

Ez nagyon finom lehet. Szoktam készíteni cukkinikrémet, de nem ilyen formában, de nagyon tetszik ez a recept.

Névtelen írta...

ISSSSTENIII! :)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails