2011. szeptember 16., péntek

A Vízügyes torta


Elmaradásban vagyok ezzel a tortával is... még 2 héttel ezelőtt készült, de csak most jutottam el idáig. Na meg igazából készült erről a tortáról a helyszínen is fotó, sok és jók, csak még nem jutottak el hozzám, de majd felteszem ide pótlásként, ha megkaparintottam őket.


De lássuk a történetét:
Négy kedves kollegám születésnapjára készült ez a torta. Csak egy kis ünneplésnek indult, végül azt hiszem, hogy bátran mondhatom, jó kis buli sült ki belőle. A résztvevők számához igazítottuk a torta méretét, így 30 szeletes tortában egyeztünk meg. Most már tudom, hogy egy kicsit túlméreteztem. Alsó hangon 50 szelet biztosan volt, talán még több is. Szerintem majdnem mindenki, még a T. Szabi is kétszer evett belőle! :-)


Belül vaníliás piskóta volt málnás-joghurtos-tejszínes krémmel töltve.
Az nem volt kérdés, hogy a céggel kapcsolatos témájú legyen a torta. Szerettünk volna mégis valami személyes dolgot is a tortára, így kapták a kis táblákat, melyeken mindegyik Ünnepelt születésnapja száma (folyamkilóméterben) és valami rájuk jellemző dolgot találtunk ki. Nagyon jó volt ez a fázisa is a dolognak, amikor összeültünk és ötleteltünk a többiekkel. :-)
Végül körvonalazódott a dolog, így lett a torta főszereplője egy folyószakasz a töltéssel, rajtuk a táblákkal. Még egy kis homokrakás a homokzsákokkal is helyet kapott az ámorcserjék mellett. Az elzárás a folyószakasz két végén nagy kőrakás volt. A 171-es szám az ünnepelt születésnapok összege és pont úgy jött ki véletlenszerűen, hogy a 171-es folyamkilóméter Szegednél (Boszorkánysziget) található.
Nagyon szerettem ezt a tortát készíteni, még Férj is segített benne, azt a hatalmas méretű és mennyiségű bevonót kinyújtani.
Vicces dolog volt még a torta mérete is. Ugyanis azzal nem számoltam (mindig tanul az ember) egy dolog az, hogy az én hűtőmbe befér-ami egy igen széles változat-de a szabvány méretű hűtőbe esélye sem volt beférni... egy kis rászervezést igényelt a torta helyszínre és a megfelelő időben történő kijuttatása, de hála kedves kollegáknak, megoldottunk mindent.


Annyira nehéz volt, hogy késztetést éreztem lemérni ezt a tortát. 9 kilót nyomott. :-)
Olyan jó volt látni, hogy örültek neki nagyon. Sajnos ez a része néha csak fotókon érkezik vissza hozzám, de élmény és nagyon nagy öröm volt, hogy én készíthettem el a tortá és az, hogy ott is lehettem Velük!

11 megjegyzés:

B.Mesi írta...

Drága Eszti! Azt hiszen bátran mondhatom minden ünnepelt nevében, hogy hatalmas örömöt szereztél nekünk ezzel a csodával..:)) Gyönyörű, ötletes és isteni finom volt!!Szeretnénk Neked megköszönni mindent, és azt, hogy már megint ilyen ügyes és kreatív voltál !:)) Ha még lehet szülinapi kívánságom, akkor legyen az, hogy hatalmas sikereid legyenek, és teljesülnek a vágyaid, álmaid!:)) Nem megfeledkezve a többiekről sem, természetesen a hálásak vagyunk az ötletekért, szervezésért, és a jó hangulatért Mindenkinek!! KÖSZÖNJÜK NEKTEK!:) B. Mesi

Audrey írta...

Hát ha 9 kiló volt, akkor az Vili számítása alapján (1 szelet=15dkg) 60 szelet. :) Nem lehetett könnyű dolgozni ezzel a mérettel, szépen megcsináltad. A táblák is nagyon ötletesek!

Katucikonyha, írta...

Nagyon helyes lett és fantáziadús! Félelmetes a mérete is, de ilyen jól nem nagyon tudtad volna megoldani kisebb méretben. Annyira ügyes vagy!

Maimoni írta...

SZia! Szuper a torta, és kérdezni szeretnék a készítésével kapcsolatban: nekem is egy ekkora tortát kellene sütnöm, és azt szeretném kérdezni, hogy hány darabban sütötted meg, és mivel, hogyan "szintezted" a darabokat, hogy a felület egyenletes legyen?
Előre is köszi!

tejszínhab írta...

Szuper lett, főleg a víz! Zseléből készítetted?

marisz57 írta...

Gratulálok ehhez a szép, finom, ötletes tortához!

Adela Zilahi írta...

Gratulalok, nagyon szep lett!

Petra írta...

Gratulálok, szuper lett!

Eszter írta...

Mesikém! Imádlak ezért a sok szépért(is), amit írtál! Viszont kívánom Neked mindezt és ne feledd, már csak 1,5 hónap (46 nap ;-) ) van hátra az álmaidig!!

Audrey! Akkor egész biztosan elszámítottam magam. Biztosra akartam menni, így ezek szerint valóban a duplájára sikerült... :-))) De inkább több legyen, mint kevesebb.

Köszönöm Katucikonyha! :-)

Maimoni! 3 adagban sütöttem meg hozzá a piskótát. 2-szer a legnagyobb tepsimben és egyet egy kisebben. (ezeket kettőbe vágtam csak szét, így jött ki a 3-3 szelet piskóta)
Nem értem pontosan a kérdésed a színezéssel kapcsolatban. A bevonót előre színezem Wilton-os fetékkel. A víz átlátszó volt, alatta kékkel színeztem meg a "vizet", tehát csak a bevonó volt kék alatta.

tejszínhab! hidegzselét használtam a vízhez. Szuper volt vele dolgozni!

marisz, Adela Zilahi, Petra! Köszönöm szépen! :-)

Kricky írta...

gyönyörű lett ez a torta! nagyon tetszik a története és hogy van mondanivalója!
szép munka nagyon!!!
a zselé-víz kifejezetten szuper lett!

Eszter írta...

Köszönöm Kricky!

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails