2015. március 17., kedd

Ami a medvehagymával történhet... melegen téphető kenyér



Ennek a "kenyérnek" a receptjét vagyis az ötletét Babettenél láttam meg és tudtam, hogy ez lesz az a finomság, amit a hétvégi barátos-beszélgetős estére el fogok készíteni. Bár én csak medvehagymával (és persze sajttal) ízesítettem - most úgy is szezon van már - hiszen imádjuk.
Nagyon tetszett az ötlet, ahogyan a szeleteket egymás mögé sorakoztatva kell megsütni. A tésztájához sem kell semmi extra, valóban a bevált pizzatészta receptünket is használhatjuk. Én most követtem a receptben megadott mennyiségeket és nagyon jól sikerült.
Esélye nem volt, hogy kihűlve kóstoljuk meg, mert pillatantok alatt bepusziltuk még melegen az egészet, így nem tudok arról referálni, hogy mondjuk másnap milyen. De ez szerintem melegen az igazi. ;-) 
Ja, és feltétlenül tépve fogyasztandó! :-)


Hozzávalók:
50 dkg liszt
2,5 dkg élesztő
3 dl tej
1 evőkanál só
2 evőkanál olaj (olíva)
1 csipetnyi só

Hozzávalók a töltelékhez:
1 csokor medvehagyma (vagy tetszőlegesen zöldfűszerek)
20 dkg reszelt sajt
2-3 evőkanál vaj (nem margarin)

szezámmag és napraforgómag


A langyos (enyhén cukros) tejbe morzsoljuk az élesztőt és felfuttatjuk. A liszthez adjuk a sót és az olajat majd összekeverjük a felfutott élesztővel. Lágy, de nem ragadós tésztát gyúrunk belőle (nekem egy kevés lisztet felvett még) majd letakarva, langyos helyen a duplájára kelesztjük (kb 30-40 perc).
Ha megkelt, akkor lisztezett deszkán vékonyra (kb fél cm vastagra), lehetőleg téglalap alakúra kinyújtjuk. Megkenjük az olvasztott vajjal, rászórjuk az előzőleg megmosott (szárazra törölt) és felaprított medvehagymát, majd megszórjuk a magokkal és a sajttal.


Egy pizzavágó (vagy kés) segítségével hosszában 4 részre felvágjuk a tésztát (kb 10 cm-es csíkokra) majd keresztbe is felvágjuk a tésztát kis téglalapokra (kb akkorák legyenek, mint a toast kenyerek) hogy a sütőformába beleférjenek. Majd ügyesen egymásra tornyozzuk a szeleteket. Érdemes a két végére a töltelékkel befelé fordítani a szeleteket. Egy határozott mozdulattal a sütőpapírral kibélelt formába tesszük és egy kicsit eligazgatjuk. (nem baj ha nem tölti ki teljesen a tészta a formát, majd sütés közben kitölti).


Újabb 20-30 perc kelesztés következik majd előmelegített sütőben 170 fokon 40-50 percig sütjük.
Melegen tálaljuk.


1 megjegyzés:

Millye írta...

Imádnivaló :)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails