2011. november 23., szerda

Tengeri halas egytál sok zöldséggel


Már említettem a múltkor is, hogy a húsfogyasztásom általam is értetlen okok miatt minimálisra csökkent. Viszont a halhúst nem mellőzöm, sőt a halfogyasztásom az egekben és egy csomó olyan étel szerepel most a palettán, ami eddig háttérben volt. De nem bánom. Így most ezeket kell fogadjátok. :-) Történt ez tegnap is, hogy ezt a halas ételt főztem. Sok zöldséggel és jó szaftosan. Mivel a gyerkőc is evett belőle, ezért nem fűszereztem túl, de szerintünk ez az étel kívánja a sok fűszert, a csípős ízt is így ne fogja vissza magát senki, aki szereti!

Hozzávalók: (2 főre)
2 szelet hekkfilé
6 darab nagyobb méretű brugonya
4 dabar paradicsom
2 darab paprika (piros húsú)
6 gerezd fokhagyma
1 csokor petrezselyem
1 kis konzerv paradicsom püré

bors

A fokhagymát megtisztítjuk és egészen apróra daraboljuk majd egy kevés olíva olajon rövid idő alatt megpirítjuk. Hozzáadjuk a kis kockákra vágott paradicsomot és paprikát, az apróra darabolt petrezselymet (egy keveset tegyünk félre a tálaláshoz) majd fedő alatt főzzük egy kicsit. Addig megtiszítjuk a burgonyát és felkockázzuk, majd a lecsós alaphoz tesszük, beletesszük a paradicsom pürét is és felöntjük annyi vízzel, amennyi éppen ellepi.
Sózzuk, borsozzuk és fedő alatt majdnem készre főzzük.
A halat nagyobb darabokra vágjuk  majd a zöldségekhez tesszük. Fedő alatt, lassú tűzön főzzük, amíg a hal megpuhul és jó sűrű szaftot kapunk. Ekkor már ne keverjük, csak rázogassuk az edényt, nehogy összetörjön a hal.
A végén még fűszerezhetjük ízlés szerint ha szükséges.

3 megjegyzés:

Éva írta...

Nagyon guszta és egészen biztos hogy az íze nagyon finom ! Vagyok úgy én i néha hogy a húst nem kívánom olyankor pár napig mellőzöm és aztán megint vissza tér az étvágyam hozzá!

Bianka írta...

Remek nagyon finom

Roza írta...

Biztosan finom, mi szeretjük a halat.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails