2011. október 12., szerda

Brifkó (pénztárca) torta


Drága Jucus már megint feladta nekem a leckét (neki készítettem az ékszerdoboz tortát ) amikor kérte, hogy a testvérének készítsem el a születésnapi tortáját. Ott kezdődik a dolog, hogy az Ünnepelt, Szeged egyik igen jó nevű-hírű cukrászdájában pincérként dolgozik. Ekkor forgott első körben nagyokat a szemem. Második szemforgatásom akkor következett, amikor előállt az ötlettel, hogy egy nyitott brifkó legyen a torta. "De Te szereted a kihívásokat, nem?"-hangzott Jucus szájából. :-) Igen, szeretem és ez is az volt valóban. Keresgéltem a neten, hátha találok hasonló tortát, hogy jobban lássam magam előtt majd én mit is tudok kihozni belőle, de sem magyar, sem külföldi oldalakon nem találtam (vagy csak nem jó helyen kerestem...) így maradt az ötletelés, és az aggódás, milyen is lesz a végeredmény.


Gabival rendszeresen értekezünk, általában a tortákat is kivesézzük előre és utólag is, így neki is felvetetttem aggodalmamat, ahogyan Pixie-nek is. Mindketten meggyőztek, hogy nem is olyan veszélyes ez a dolog. Nem is tudom miért féltem tőle annyira (dehogynem! nyilván attól, hogy egy nem akármilyen cukrászdában dolgozik az Ünnepelt és a tortáját majd én készítem el neki, miközben naponta rengeteg szépséget lát profiktól), mert ahogy az lenni szokott és Pixie is mondta, menet közben alakult ki igazából az egész.
Ehető ostyára nyomtatták ki nekem a nagykerben a pénzeket, majd ezeket vágtam el és kívánság szerint tettem úgy a brifkóba, hogy kilógjanak belőle. Még egy-két aprópénzt is készítettem hozzá.
Belül vaníliás piskótát töltöttem meg joghurtos-tejszínes-erdei gyümölcsös krémmel.


Imádom, amikor le tudom venni valakiről, hogy milyen tetszést vált ki belőle a torta. Na, Jucus azon emberek közé tartozik, akik nem titkolják egy percig sem, mit gondolnak és Tőle még az is bók volt, amit mondott: "Eszter! Te tuti nem vagy százas, nálad biztos elmentek otthonról!" :-))-amikor meglátta a tortát. :-))

21 megjegyzés:

Gabi, a tortatanonc írta...

Váááááááááá, ez baromi jó! Tudtam, hogy nagyon jó lesz, de ez... nem is tudom, mit mondjak! Nagyon tetszik!!!! Folyamatában tűntek fel az apró részletek, a fémpénzek is annyira tutijók, meg a brifkó minden részlete, még alul is, meg a hullámok az oldalán! Tutira az ünnepeltnek is leesett az álla, szerintem ilyet a jó nevű cukiban sem látott még! ;)

Petra írta...

Fenomenális! Annyira élethű! :)))

tejszínhab írta...

Jól néz ki! Csak nehogy összecseréljék egy igazi pénztárcával :)))

giovanna írta...

amaziiing

Tina írta...

Eszti!
Ez valami fantasztikus! Ezek után gondolom, ha megszűnne a munkahelyed, egy pillanatig se lennél elkeseredve... Abban a jó nevű cukrászdában biztos tárt karokkal fogadnának! Volt régen egy műsor, talán a Viasat3-on ahol szintén, hasonló kaliberű csodák születtek! Gratulálok! Csak így tovább. Puszi Tina

Pixie Pie írta...

Nagyonnagyon szupi lett! :) Tök ügyi vagy! Na ez az a torta, amit nagyon megnéznék felvágva belülről. :)

Gerdi írta...

Ez torta? Azt hittem, igazi... Elképesztően ügyes vagy!

M@rti írta...

Totálisan élethű! Legközelebb ne írd oda, hogy ez torta, kíváncsi vagyok hányan jönnek rá. (A blog mondandójából kiindulva biztos senki) :-)

Katucikonyha, írta...

Ez állati jó lett! Korábban is nagyon tetszettek a tortáid, de az ékszerdobozos volt a nagy áttörés, azóta mindig túlszárnyalod magad!

Eszter írta...

Olyan kedvesek vagytok! Már csak éretetek is megéri, mert nagyon jó érzés ezt a sok jóságot olvasni! Köszönöm mindenkinek!!!

Gabi! Pedig tudod mennyire féltem tőle, aztán nagyon örültem, hogy így sikerült, köszi Neked is a bíztatást! ;-)

Petra! Köszi! :-)

tejszínhab! Húúú, azért ahhoz jó nagy volt, zsebre nem vágta volna senki, az tuti! :-D

giovanna! Thank you! ;-)

Tina! Aranyos vagy, igazán jólesik! :-)

Pixie! Sajnos nem kaptam róla fotót (igazából nem is mondtam, hogy kérek) :-(

Gerdi! Köszi! :-)

M@rti! Jó, legközelebb kipróbálom! ;-)

Katucikonyha! Köszönöm és nagyon örülök, hogy ezt írod! ;-)

Névtelen írta...

Ez állati jó! Jól kitömött brifkó, pont úgy néz ki, mint minden vendéglátós tulaj álma! Gratulálok!
Magdi Makóról

Dia és a konyha írta...

Teljesen élethű! Ha azt mondanád, hogy igazi, még azt is elhinném. Valahogy az anyaga is olyan igazi kopottas bőrszerű. Nagyon, nagyon szuper! :)

Noémi írta...

Nagyon kíváncsi voltam, hogy hogyan oldod meg a feladatot, mert Jucus mondta nekem is, hogy mit kért tőled. És hát az eredmény...Nagyon szuper lett!!! Tök profin megoldottad, ügyes vagy!:-)

Audrey írta...

Hibátlan, mint az igazi! Amikor megláttam a kis képet, azt hittem ez a minta, ami alapján csináltad. :) Nagyon ügyes vagy!

Eszter írta...

Magdi, Dia, Audrey! Köszönöm szépen!:-)

Noémi! Én is kíváncsi voltam... :-) köszönöm szépen!

Notburga írta...

Fantasztikus, elképesztö, írtó klassz! Nem is tudom, mit írjak... Le a kalappal, tényleg nagy vagy!

Bianka írta...

Nem találok szavakat. FANTASZTIKUS

Ditta tortái írta...

Fantasztikus lett,le a kalappal!:-)

Foodafok írta...

Ezt nem hiszem el!! Lementem hídba!! Téged alkalmaznom kellene!! Veled tarolni lehetne a hazai hivatalos gasztro vizeken. Embertelen kreatív vagy!!! GRATULÁLOK!!! *5 Szavakkal kifejezhetetlen! Azt kell, hogy mondjam, most ebben a pillanatban csókoltam meg a dolgos kezeidet. Nem kapok levegőt! Ez baromi jó!!

Csillagszemű írta...

GRATULÁLOK! ÉN IS NAGYON KÍVÁNCSIAN VÁRTAM, HISZEN JUCUS EMLÍTETTE ESZEMENT ÖTLETÉT...NEM TALÁLOK SZAVAKAT...TOVÁBBI SOK SIKERT KÍVÁNOK, ÉS EZZEL SOKAKNAK NAGY-NAGY BOLDOGSÁGOT ADSZ! MONYÓ

Eszter írta...

Köszönöm szépen! :-)

Foodafok! Én is lementem hídba, ahogy olvastalak! :-) Igazán jólesik, köszönöm szépen! :-)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails