2011. október 18., kedd

A fekete-fehér ESKÜVŐI torta, a 2. közös csapatmunka és egy felejthetetlen élmény


Először is szeretnék köszöntet mondani Gabinak , hogy megtisztelt a bizalmával és engem is felkért, hogy működjek közre ennek a fantasztikus tortának az elkészítésében. Nagyon örülök, hogy Andi is ott volt, így bátran mondhatom, hogy a mesterhármasnak sikerült elérni azt, amit szerettek volna és megvalósult az, amit elterveztünk. Hatalmas élmény volt ezt a monumentális méretű tortát elkészíteni. Minden percét élveztem onnantól kezdve, hogy Gabi megkeresett az ötlettel, azon keresztül, hogy többször összeültünk megbeszélni a részletek, egészen odáig, hogy elkezdtünk sütni, díszíteni és összeállítani a tortát.
De nem sietek és mesélek, a legelejéről.

Gabi már említette a nyár vége felé, hogy van egy felkérése egy esküvői tortára, de nem is akármilyen. 300 fős lakodalom... megemlítette, hogy mit szólnék hozzá, segítenék-e neki, ha úgy alakulna... Azt hiszem 1 másodpercet sem vártam és egyből igen-t mondtam, már hogy a viharba ne segítenék! Egyébként is azt éreztem már régóta, hogy ennek az egész tortás őrületemnek az a fénypontja (és itt kezd el az ember új célokat kitűzni), hogy majd egyszer készíthetek esküvői tortát. Akkor azt még álmodni sem mertem, hogy ekkorát és ilyen kaliberű tortát készítünk.
Egyre közeledett ez az októberi dátum, majd egyre jobban kezdtünk felcsigázódni és ötletelni. Találkoztunk személyesen is megbeszéltük mi hogyan legyen, milyen elképzelések vannak. Imádtam minden egyes találkozót is, olyan jól éreztük magunkat. Hajlamosak vagyunk/lennénk órákon át beszélgetni is akár, mindig vannak nagy nevetések, azt hiszem igazán összhangban vagyunk. :-)

Gabi a tortatálcát mutatja be
Az aranyköpések itt sem maradtak el természetesen és volt, aki egy maximálisan kivehető keményítős tenyér lenyomattal a combján és egy fél pár fülbevalóval érkezett a találkozóra! :-)

A keményítő lenyomat :-)


Az orchidea prototípusa a kezeim között. Az első pillanatban széttört... :-)


Próbafestés
Kitaláltuk, felosztottuk, hogy ki mit készít majd el és nagyon nagy izgalmak közepette belevágtunk. Nem is mondom mennyi aggódás, izgalom, telefonhívások és eszmecserék, kétségbeesések, helyzetjelentések következtek. :-)
Elérkezett végre a várva várt októberi hét, az esküvő hete.
Murpy természetesen-hívásunk ellenére-azért csak beköszöntött és olyan hibák, bakik is szerepet játszottak, amin akkor is csak nevettünk. Persze miért nem ilyenkor törnek virágok  (néha a kezemben...) és tűnnek el pici gyomrokban a virágok bibéi és az ezerszer elkészített joghurtos-erdei gyümölcsös krém játszik velem tréfát, hogy használhatatlan lesz és még a piskótát is újra kell sütnöm. De a csapatmunkának köszönhetően minden megoldódott és szerintem a legjobban sikerült.
Körtelefonok-lelkisegélyszolgálat a'la Gabi- mentek, a torta készült és elérkezett a szombat.
Mórahalmon találkoztunk azon a szép, napsütéses szombat kora délutánon, ahol a tortát véglegesen feldíszítettük és összeraktuk a lakodalom helyszínén.
A gyönyörű orchideákat Andi készítette mind egy szálig, amik majdnem megszólaltak, olyan szépek lettek! A helyszínen színeztük még őket közösen, amitől minden tetőtöl-talpig zöld porban úszott. :-)


Orchidea festés már élesben a helyszínen

Gabi a monumentális méretű piskóták nagy részét megsütötte, gyönyörűen feldíszítette, tényleg elájultam majdnem, amikor megláttam. Azok a méretek...és az a kivitelezés... és és egyáltalán. Én a legalsó szinten lévő 5 tortát készítettem el.
A torta egyébként olyan hatalmasnak tűnt (az is volt) és ez a fotón is látszódik szerintem. A legnagyobb torta átmérője 35 cm volt, ami éppen befért a sütőbe. :-)
A csodálatos fotókat Molnár Bence (a nevére kattintva megtekinthető a weboldala) készítette, aki az előkészülteket is megörökítette és végig fotózott. Amikor visszanéztük a képeket...elállt a szavunk is. Nem győzünk neki köszöntete mondani érte és remélem, hogy nem ez volt az utoló közös munkánk együtt!

A torta összeállítása közben folyamatosan szalgokkal díszítettük a tortát és izgultunk, hogy minden klappoljon, hogy az állvány bírja, amit Gabiék-jobban mondva a kedves Férje- tervezett és készíttették el. Így Ő is szerves része volt az egész folyamatnak! ;-) Köszönet neki is érte!


Az állvány összeszerelése is az Ő feledata volt :-)
 Fantasztikus volt látni, ahogyan emeletről emeletre épül fel a torta és még voltak újabb ötletek és még jött valami plusz és még tudtunk nevetni, mint mindig. :-)
Hihetetlen volt látni, ahogyan 3 bloggerina, akik hobbiból díszítgetnek tortát egy ilyen MŰVEL készülnek el.

A tortákat egyenként-a feketék kivételével- egy gyönyörű selymes, szaténos csillogást adó spray-vel fújtuk le, mindezt kint a szabad levegőn, amitőt szintén tetőtől-talpig csillámban úsztunk. :-)


Következett a szalagok és a kis masnik elkészítése és tortára rögzítése.





A legvégső fázis volt a virágok felhelyezése a tortára.



Szerencse nem akkor adta meg magát a glazúros zacskó, amikor a torára rögzítettük a virágokat, hanem csak akkor, amikor Bence tortájára ragasztottuk fel azt a három orchideát. A kezeim között, szinte a legvégső fázisban ugyanis szabályosan szétdurrant az egész zacskó, a galzúr az egész kezemet beterítette.... :-))) Potyogtak a könnyeink és fogtuk a hasunkat a nevetéstől! :-)
Bár ez már tényleg csak hab volt a tortán, hiszen a felsőm csillámokban úszott a torta fújásától, az orrunk és szinte mindenünk zöld volt a virágok festésétől, a leglehetetlenebb ollót vittem magammal otthonról (amit évek óta nem használok, nem is értem hogyan akadt a kezembe, hiszen a minap vásároltam újat, mert a régi megadta magát a lemezjátszós torta készítése közben), ami alig akart bármit is elvágni (legfőképp a szatén szalagokat), de nem foghatott ki rajtunk semmi! Olyannyira töretlenek voltunk (és az orchideák is törhetetlenek), hogy semmi nem állhatott az utunkba!
Szerintem magunk sem akartuk elhinni, amikor készen állt a torta, tetején az Ifjú pár monogrammjával.


Csak álltunk és igazából nem hogy elhinni, de elengedni sem akartuk ezt a csodálatos tortát. Én még mindig a hatása alatt vagyok és azt hiszem, hogy leszek is egy darabig.
Este, amikor elkészültünk mindennel, a tortát elhelyezték a fiúk a hűtőkamrában két részletbe szedve, óriási izgalommal vártam otthon a visszajelzést.


Eldöntendő kérdés: melyik pohárban legyenek a mécsesek (ezek voltak a torta körül) és, hogy kell-e rá szalag? Esetleg plusz orchidea? :-)
  Ugyanis Gabi-a torta anyja-is ott volt amikor beszállították a tortát. Szerencsére épségben és gyönyörűen, mécsesekkel körbevéve tárult az Ifjú pár elé.



Nem győzöm Gabinak is megköszönni, hogy engem is bevont a készítésbe egészen az elejétől kezdve. Az első közös tortázásunk után azt hiszem nagyon jól összecsiszolódtunk és úgy érzem, hogy ez az esküvői torta készítés még jobban összehozott minket és nem csak a torták tekintetében. Bátran merem állítani, hogy jó kis csapatot alkotunk együtt, amiből természetesen következik, hogy már egyből jött egy újabb ötlet! :-) De ez még egyelőre titok.
Ahogy Andi is írta, remélem ez még csak a kezdet!




Úgy gondoltam, hogy itt a 3 tortát ölelgetős képet teszem közzé:




Nem utolsó sorban nagyon sok boldogságot kívánok az Ifjú párnak!

Amit igazán éreztem a készítés közben és utána, szinte egy álom beteljesülése, bármilyen furcsán is hangzik.


"Az életet nem a lélegzetvételek száma határozza meg, hanem azok a pillanatok, amikor eláll a lélegzeted."
(Randiguru)




20 megjegyzés:

Tortabirodalom-Orsi írta...

Nagyon-nagyon ügyesek voltatok, csodálatos a torta! Sok közös munkát kívánok még nektek!

Gabi, a tortatanonc írta...

Eszter, KÖSZÖNÖM! Köszönöm, hogy együtt készíthettük el ezt a remekművet! A csapatunk hihetetlenül jól működött együtt és a sok-sok nehézség és hibalehetőség ellenére végül minden a lehető legjobban sikerült! Sőt, talán még annál is jobban, mint ahogy én azt remélni mertem!
Köszönöm, hogy ilyen lelkesedéssel és odaadással vettél részt a munkában! ...most itt írogatok, totálisan megilletődve és nagyon nem találom a szavakat..
Köszönöm!

M@rti írta...

Fantasztikusat alkottatok, gratulálok, és sok közös munkát kívánok Néktek!

giovanna írta...

superb!!!!!! absolutely perfect!!! your best ever!!!! loooks amaziiiiiiing!!!!!! congratulations. Sorry I do not speak Hungarian so I would have read the post:)

Ildyco írta...

Gyönyörű lett, gratulálok!
:):)

Audrey írta...

Fantasztikusat alkottatok, látszik, hogy jól együtt tudtok dolgozni. Ahogy néztem a képeket, az "Esküvői tortacsodák" c. műsor jutott eszembe, és azon méláztam, mi kell ahhoz, hogy továbblépjetek, vagy hány percenként jut eszetekbe egy nap, hogy esetleg ezzel foglalkozzatok. Sajnos itthon ebből még nem lehet megélni, ha igazán lelkiismeretesen csinálja az ember, pedig csak így tudnak igazán egyedi torták születni. Szóval a lényeg, hogy csodálatos mind a dizájn, mind a kivitelezés.

Katucikonyha, írta...

Annyira jók vagytok így hárman, minden tökéletesre sikerült, minden részlet fantasztikus, az összkép pedig káprázatos. Lassan kifogyok a szavakból, mert a tiéd a harmadik beszámoló, amit olvasok, de ugyanolyan lelkesedéssel olvastam a tiédet is, mert megint megismertem egy másik oldalt. Gratulálok, zseniális tortakészítők vagytok!

Bianka írta...

Gyönyörű lett

tejszínhab írta...

Mindhárman más szemszögből írtátok le a készülődést, de mind a 3 beszámoló élvezetes volt! Nagyon nagyon alkottatok, minden elismerésem :)

tejszínhab írta...

nagyon nagyoT , bocsi :)

Kricky írta...

Gratulálok nektek! nagyon ügyesek voltatok!!! a torta pedig csodaszép lett!

Mammy írta...

Végre, végre, végre!!!! El tudtam olvasni!!!! Már annyira vártam!!!! 23óra telt el a bejegyzés közzétételétől és nem volt lehetőségem gép mellé ülni!!!! ÖRÜLET.... Na, de itt vagyok és széles mosollyal végig rötyögtem minden egyes sort! És újra átéltem minden egyes pillanatot!!!! :) Eszter! ÉLmény volt veled/veletek tortázni!!!!! Nagyon nagyon remélem, hogy még sok közös tortánk lesz!!!! :)

Petra írta...

Gratulálok lányok! Nagyon klassz csapat vagytok. Jó volt nézni és olvasni a torta születését. Álomszép! :)))

egy pici írta...

Nagyon gyönyörű lett!! Gratulálok hozzá.nagyszerű csapat vagytok!

Kreatív konyha írta...

Gratulálok ehhez a fantasztikusan szépséges, exkluzív tortához! Nagyon ügyesek vagytok, látszik, hogy jó kis csapat készítette! Abba ne hagyjátok! :)))

Eszter írta...

Köszönjük szépen mindenkinek! Nagyon jó olvasni a gratulációkat!
Én is nagyon remélem, hogy lesz még sok-sok ilyen alkalom és lehetőségünk!

Roza írta...

Gratulálok ehhez a csodálatosan gyönyörű tortához!:)
A többi torta ugyanígy megérdemli a gratulációt, mind-mind csodás!:)
Nagyon ügyesek vagytok!:)

egycsipet írta...

Gratulálok, nagyon szép lett! Jó kis csapat vagytok! ;)

Névtelen írta...

Szia Eszter! Bálintné Zita vagyok. Ahhoz, hogy bátrabban álltam neki a tortázásnak, neked is és Gabinak is sok köze van,mert ti vagytok a "tanítómestereim" :)Ezt az esküvői csapatos torta gyártást nagyon irigykedve néztem (Gabinál már olvastam róla, akkor is irigykedtem, jó lenne egy ilyen csapatban dolgozni!!:) )Nagyon át tudom érezni, hogy te mit érezhettél amikor kész lett a torta, mert nekem is egy vágyam ,hogy egyszer csinálhatok egy esküvői tortát. Jó neked ,hogy teljesült. Gondolom, azóta csináltál/csináltatok már többet is! Gratula!!! Zita

Eszter írta...

Kedves Zita!
Nagyon örülök annak, amit írtál! :-)
Van blogod, ahol esetleg meg lehet nézni a tortáidat?
Remélem egyszer majd Neked is sikerül végigizgulnod az első esküvői torta készítést! ;-)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails