2011. július 15., péntek

Sült paprikás cukkinikrém


Ebben a hőségben sokszor nem is kívánok semmi komolyabb ételt, de ezzel szerintem nem vagyok egyedül. Ez a szendvicskrém megfelelően könnyű és nagyon ízletes, kellemes füstíz érezhető rajta, ami a sütésnek köszönhető. Igen, a "poén" a sütés-a hőség miatt. De úgy voltam vele, hogy nem nagyon oszt vagy szoroz egy kis sütő már a dolgon. Természetesen grillen is elkészíthető, úgy még ízletesebb lesz.

Hozzávalók:
3 közepes méretű cukkini
2-3 paprika (piros húsú)
1 fej vöröshagyma
1-2 evőkanál olívaolaj
1 evőkanál majonéz
1 evőkanál tejszín vagy tejföl
1-2 teáskanál magos mustár

bors

A cukkinit és a paprikát megmosom, majd a cukkinit félbe vágom és sütőpapírral bélelt tepsire helyezem (a héja legyen alól). A paprikákat is melléjük teszem (egészben), majd megsütöm őket. Nem baj, ha a paprikának kicsit fekete lesz a héja, mert azt úgy is leszedjük róla.
Amíg sülnek a zöldségek a sütőben, addig a hagymát apróra kockázom és kevés olajon megdinsztelem, félreteszem.
Ha megsült a paprika, akkor egy tálba szedem és fóliával letakarom legalább 10-15 percre. Ekkor könnyen le tudom húzni a héját, a magokat kiszedem.
A cukkinikból kikapargatom a belsejét és azt is a tálba teszem.
A hagymát, a paprikát és a cukkinit (előfordul, hogy levet enged, ezt leönthetjük ha nem akarunk nagyon híg krémet kapni) botmixerrel pürésítem, majd tovább keverem az olívaolajjal, a majonézzel, a mustárral és a tejszínnel beállítom a sűrűségét.
Sóval, borssal ízesítem, majd letakarva hűtőbe teszem, hogy alaposan lehűljön és összeérjenek az ízek.
Pirítóssal tálalom.

8 megjegyzés:

Gabi, a tortatanonc írta...

Ez milyen nagyon fincsi lehet! Vagyis: ez IS, mint minden itt nálad! :)

Eszter írta...

Köszi, köszii! Ha szeretnéd, akkor kedden megkóstolhatod! ;-)

egycsipet írta...

Jól hangzik! A padlizsánt nem komálom, cukkinivel biztosan jobban bejönne egy ilyen kence. :)

Dia és a konyha írta...

Mindenképpen ki kell próbálnom! Jól hangzik. :)))

Bianka írta...

Nagyon finom lenne

trollanyu írta...

Nagyon szuper recept, a cukkini az egyik kedvenc zöldségem:)

Okki írta...

Kifogom próbálni, biztosan nagyon finom!

Néz be hozzám, van egy kis meglepetésem :)

Eszter írta...

Okki! Megyek, nézem! ;-)


Örülök, hogy tetszik Nektek a recept, mi is nagyon szeretjük.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails