2011. május 9., hétfő

Panna cotta eperrel


Ez a fantasztikusan egyszerű és nagyszerű desszert Olaszországból származik. Az apró kis fekete vanília magokkal gazdagított tejpuding találó desszert lehet bármilyen alkalomra. A maga egyszerűségével, elegáns tálalásával, könnyedségével és persze variálhatóságával teljesen lenyűgözött.
Ígérhetem, hogy nem ez az utolsó változat, mert egészen biztosan elkészítem még (ahogyan azóta ez már meg is történt a családom férfi tagjai kívánságának eleget téve) többféle köntösben is.
Tetszik benne még az is, hogy előre elkészíthető (mivel várni is kell a szilárdulására), így nem kell aznap megőrülni, amikorra készül, hogy még a desszerttel is foglalkozzunk.
Most epres szósszal készült, mert itt van már a csodaszép eperszemek ideje végre!

Hozzávalók: (nekem ebből az adagból 5 pohár lett)
2,5 dl tej
2,5 dl tejszín (30%-os)
50 g cukor
4 g zselatin
1 rúd vanília
15 dkg eper
40 g cukor

Az eper szószt készítjük el legelőször, amihez a megmosott és feldarabolt epret a cukorral együtt elkezdjük főzni, kis lángon. Folyamatos kevergetés közben sűrű szószt főzünk belőle (kb 15 perc alatt). A kész szószt az előkészített poharakba szétosztjuk, majd mélyhűtőbe tesszük, hogy egy kicsit megdermedjen, amíg a tejpuding is elkészül.
A tejet a tejszínnel és a kikapargatott vanília rúd magjaival és a rúddal együtt felforraljuk. Közben elkeverjük a zselatint a cukorral, majd amikor felforrt a tejszínes keverékünk (vegyük ki a vanília rudat), akkor lehúzzuk a tűzről és elkeverjük benne a zselatinos cukrot, amíg az teljesen fel nem oldódik. Kis hűtés után az epres szószra merjük egy szűrőn keresztül a tejpudingot. (ilyenkor még nagyon folyós, majd a hűtőben dermed meg)
Hűtőbe tesszük legalább 6 órára, hogy rendesen megdermedjen, utána fogyasztható.

(forrás: desszert.eu)

7 megjegyzés:

Gabi, a tortatanonc írta...

Fincsi-fincsi! Még soha nem szántam rá magam, hogy panna cottát készítsek, pedig tényleg nem veszélyes a dolog! És milyen szépen mutat a piros a fehérrel!

Ami írta...

Juuuj, hát ez valami meseszép lett!
Én bizony sajnálnám megenni :)))

Eszter írta...

Gabi! Próbáld ki, ígérem nem bánod meg!

Ami! Ha megkóstolnád, akkor nem sajnálnád! ;-)

Szilabi írta...

Ez az én kedvencem is! Várom a további variációkat! ;) A hétvégén a Kisfiam szülinapi ebédjén is ez lesz a desszert! :)

Bianka írta...

Remek fenséges

Foodafok írta...

Ez nagyon fantasztikus lett.

Panna írta...

Juj ez is nagyon jó! Bárcsak nekem is jutott volna egy pohárkával :)) De igyekszem orvosolni a dolgot :))

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails