2014. június 19., csütörtök

Cukkinikrém, a nyár íze!


A szép zsenge cukkinikből szerintem hiba nem készíteni cukkinikrémet. Kenyérre vagy pirítósra, ropogós falatkákra kenve könnyű nyári étel. Én most egy nagy kedvenc, a sokféle hagymás változatát készítettem el. Fokhagyma, vöröshagyma, metélőhagyma voltak a mellékszereplők a cukkini mellett. Egy kevés majonéz tette még pikánsabbá és az egyik imádott fűszeremtől, a borsikafűtől lett igazán mennyei ezt a kence.
Bár a fotón egy magos zsemlén kapott helyet a krém, de megkóstoltuk szezámmagos ropogós kenyérrel. Az mindent vitt! Úgyhogy bátran ajánlom, kóstolgassátok Nektek mi válik be igazán. Akár zöldségekkel fogyasztva, sajttal tálalva is kitűnő, természetesen jól behűtve (szerintem ez a legnehezebb az egész receptben, hogy kivárjuk amíg jól lehűl :-) )

Hozzávalók:
3 kis cukkini
1 fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
1 evőkanálnyi friss, aprított metélőhagyma

bors
borsikafű
kb 2-3 evőkanál majonéz
olívaolaj

A cukkiniket alaposan megmossuk és apróra kockázzuk.
A felkockázott vöröshagymát egy kevés olívaolajon megdinszteljük, majd hozzádobjuk a  fokhagymát is (fokhagymatörőn átnyomjuk vagy szintén apróra kockázzuk). A cukkinivel együtt hirtelen, nagy lángon sütjük, közben gyakran megkeverve, hogy egy kis színt kapjanak a cukkinik. Miután az is megpirult, egy kevés vizet önthetünk alá, hogy megpuhulnak teljesen, közben sóval, borssal és borsikafűvel fűszerezzük. A legvégén adjuk hozzá a metélőhagymát.
Ha elkészült és egy kicsit kihűlt már, akkor egy kevés olívaolajjal és majonézzel turmixgépben vagy bitmixerrel pürésítjük.Hidegen tálaljuk.

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails