2012. augusztus 15., szerda

Diós-fokhagymás és sajtos sós "részeges" :-)

Részeges nevet kapta ez a pogácsa-féleség azért, mert sülés közben mindenféle irányban, össze-vissza dülöngéltek a sütőben. Próbáltam a talpukra állítani őket, de valamelyik inkább csiga formában, elborulva sült meg. :-) Az ízén nem változtatott azonban.
Már régóta izgatott ez a diós-fokhagymás történet, de biztos ami biztos alapon készítettem csak sima vajas-sajtos változatot is tekintettel arra, hogy Férj nem szereti a diót. Azért kértem, hogy kóstolja meg azt is mert nem igazán kivehető a dió íze, de kellemesen pikáns és nem egy unalmas változat ez. (jelentem, sikere volt!)
Nagyon jó benne még az is, hogy nem kell külön keleszteni a tésztát, tehát nem kell rá órákat várni.
Próbáljátok ki mind a két változatot vagy akár újat is, más töltelékkel!


Hozzávalók: (2 tepsi lett belőle kb 32 darab)
40dkg liszt 
0,5 dl olaj 
1 teáskanál cukor 
1 csapott evőkanál só
2,5 dl langyos tej
2,5 dkg élesztő
a töltelékhez:
12,5 dkg vaj 
2 tojás sárgája
1 kávéskanál só 
3 dkg dió
1 gerezd fokhagyma
a tetejére: 1 tojás, sajt

Az élesztőt egy kevés langyos cukros tejben felfuttatom. Közben egy tálba kimérem a lisztet, az olajat, a sót, majd hozzáadom a felfuttatott élesztőt és a maradék langyos tejet. Alaposan összegyúrom a tésztát, majd két részre osztom. Lisztezett deszkán vékonyra (téglalap alakúra) nyújtom.
A puha vajat habosra keverem a 2 tojás sárgájával és a sóval majd 2 részre osztom ezt is. Az egyik felével megkenem a kinyújtott tésztát és feltekerem a hosszabbik részénél kezdve. Körülbelül 2 cm-es darabkákat vágok belőlük és sütőpapírral bélelt tepsire teszem őket. Tojással megkenem a tetejüket és kevés reszelt sajtot szórok rá. 
A másik adag vajhoz a diót a fokhagymával együtt a mixer aprítójával "megdarálom" és a vajhoz keverem. Ezzel megkenem a másik kinyújtott tésztalapot és szintén feltekerem, darabolom. Tojással megkenem és egy kevés félretett fokhagymás dióval megszórom a tetejét.
Előmelegített sütőben szép aranybarnára sütöm őket.

 

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Nem hangzik rosszul... és látszatra is megnyerő! :-)

Miner.hu írta...

Szia! Gratulálunk, ma tied a nap receptje a Gasztro Miner Facebook-oldalán: www.facebook.com/gasztro.

Eszter írta...

Juhuuuu! De örülök! Köszönöm szépen! :-))))

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails