2014. január 15., szerda

Céklás finomság: avagy cékla, kéksajt, méz és kakkukfű kézenfogva


Tulajdonképpen köretnek indult ez a finomság és szó szerint mondva nagyon finom végeredmény sült ki belőle. Mondom ezt én, aki nem igazán cékla kedvelő. De ez ízlett. Na jó... a kéksajtot bármikor képes vagyok megenni és emiatt nem nagyon kellett megerőltetni magam. :-)
El tudom képzelni akár fő fogásként is azoknak, akik húsmentesen táplálkoznak vagy egyéb köret kiegészítést is hozzá.


Hozzávalók: (1-2 főre)
6 darab kicsi méretű (bébi) cékla
3-6 szál kakukkfű
2-3 evőkanál olíva olaj

bors
kb 5 dkg kéksajt
2 teáskanál méz


A céklákat megmossuk és egy darab alufólába tesszük. Meglocsoljuk egy kevés olíva olajjal, sózzuk, borsozzuk és egy kakukkfű ágat is ráteszünk majd becsomagoljuk az alufóliába. Így járunk el a többi céklával is majd előmelegített sütőben kb 1 óra alatt megsütjük őket. (én a sült hús mellé készítettem és együtt sütöttem őket a sütőben, de külön tepsiben természetesen) Amikor elkészül, gyorsan kicsomagoljuk az alufóliából és egy tálba tesszük őket majd befedjük alufóliával. Legalább egy 10 percet úgy hagyjuk. Hasonlóképpen, mint a sült paprikának, így a céklának is könnyedén le tudjuk szedni a héját ezután. A céklát ezután félbe vagy negyed cikkekre vágjuk és egy kevés olíva olajon egy teflon serpenyőben rázogatva átpirítjuk. Egy kevés mézzel, sóval és kakukkfűvel ízesítjük.
Tálaláskor a tányérra halmozva, kéksajtot morzsolunk rá.

2 megjegyzés:

teller-cake írta...

És én, aki cékla-és kéksajt fun egyben, itt olvadozom a képernyő előtt..... :)

pinkóci írta...

én is :(
kár hogy itt se sajt, se cékla :D

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails