2014. augusztus 28., csütörtök

Szilvás pite


Egy nagyon egyszerűen elkészíthető sütemény receptet hoztam. Biztosan ismeritek a lusta asszony rétesét is, ez is olyasmi vagy akár egy muffin recept. Csak egy tálban összekeverjük a tészta hozzávalóit és már lehet is rájuk sorakoztatni a szilvákat, majd irány a sütő. Az egy nehézség benne az, hogy meg kell várni amíg megsül és amíg kihűl. Mert úgy az igazi. De sajnos nem tudtam róla fotót készíteni a felszeletés után, mert szempillantás alatt elfogyott. Így ismétlésért kiált! :-)

Hozzávalók a tésztához: 
12,5 dkg liszt
1 csomag sütőpor
 
7,5 dkg cukor
1 csomag vaníliás cukor
1 tojás
10 dkg túró
1 dl étolaj    
1 dl tejszín 
40-50 dkg szilva kimagozva és félbevágva
A tetejére:
1 dl tejszín
1 tojás
1 maréknyi mandula vagy kesudió (lehet szeletelt vagy durvára vágott, jelen esetben durvára vágott kesudiót használtam)
1 evőkanál vaníliás cukor



A szilva kivételével a tészta hozzávalóit egy tálba mérjük majd kézi habverővel alaposan összekeverjük. 
Egy kivajazott, kilisztezett piteformába öntjük a tésztát és elegyengetjük a tetejét. Kirakosgatjuk a megmosott, kimagozott, felezett szilvákkal és 160 fokra előmelegített sütőbe tesszük.
20 perc elteltével kivesszük a sütőből és ráöntjük a tetejére a tojással és a cukorral elkevert tejszínt.
További 30 percig sütjük. (ha szükséges, akkor vegyük vissza a hőfokot 150 fokra)
Miután kihűlt, tálalhatjuk a süteményt.
 
Tipp:  
- a szilva tetejét egy kis fahéjjal is megszórhatjuk.
- én cukrozott tejszínnel készítettem, így elég édes volt. Ha sima tejszínt használunk hozzá, akkor egy kis cukor még elfér benne. Vagy az elkészült sütemény tetejét szórjuk meg porcukorral.

2014. augusztus 26., kedd

Zöldborsó leves galuskával



Már többször említettem, hogy nálunk a leves az mondhatni elengedhetetlen részét képezi az étkezéseknek otthon. Nagyon levesesek vagyunk, így néha nem árt valami újdonságot készíteni. Bogónál egyébként szinte minden olyan leves garantált siker amiben tészta vagy gombóc, galuska van. :-) Így ezzel a "piros borsólevessel" sem nyúltam mellé és nagy tetszést aratott.

Hozzávalók:
3 közepes méretű sárgarépa
2 közepes méretű fehérrépa
15 dkg zöldborsó
1 kisebb darab zeller
1 fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
1 kis csokor (összekötött) petrezselyem 
3-4 vékony karikára vágott kápia paprika
1 kicsi paradicsom félbevágva
só
őrölt bors
őrölt pirospaprika
1 kávéskanálnyi szárított majoranna

A galuskához:
1-1,5 evőkanál vaj
1 tojás
1 csipet só
liszt

A zöldségeket megtisztítjuk és a sárgarépát meg a fehérrépát felkarikázzuk.
Egy kevés olajon a répát, a fehérrépát, a fokhagymát és a hagymát (egészben hagyva) kevergetve kicsit pároljuk majd rászórjuk a fűszereket (vigyázzunk, hogy a pirospaprika meg ne égjen) és felöntjük annyi vízzel, amennyi bőven ellepi. Hozzáadjuk félbevágva a zellert, a kápia paprikát, a paradicsomot és a petrezselymet is.
Ha már a zöldségek majdnem megfőttek, akkor belerakhatjuk a zöldborsót is és tovább főzzük a levest.
A galuskához összekeverjük a puha vajjal a tojást, a csipetnyi sót és annyi lisztet adunk hozzá, hogy galuskatészta állagú legyen.
Ha megfőttek a zöldségek, akkor a forró levesbe mártott kanállal az enyhén forrásban lévő levesbe szaggatjuk a galuskákat. Egy pár perc alatt készre főzzük a galuskákat és tálalhatjuk is a levest.

Tipp:
- a galuskákhoz adhatunk apróra darabolt friss- vagy akár szárított zöldfűszereket is.

2014. augusztus 19., kedd

Zöldborsós gnocchi



Van, amikor nincs sok idő arra, hogy elkészítsük a vacsorát vagy adott esetben a másnapi ebédet. Így történt ez nálunk is, amikor ez az étel készült. Pedig már sikerült kikísérletezni a tökéletes, saját készítésű gnocchit is, de most csaltam, mert félkész terméket használtam ehhez a finomsághoz. Cserébe egy gyorsan elkészülő és tartalmas ebédet ehettünk másnap. A márványsajttól egy nagyon kellemes, pikáns ízt kap, de egyáltalán nem lesz domináns benne és a sonkával pedig a húsimádók is valamennyire elégedettek lehetnek. ;-)

Hozzávalók:
1 csomag félkész gnocchi
14 dkg szeletelt sonka
kb 15 dkg zöldborsó
2-3 szál zöldhagyma
1 db tömlős sajtkrém (natúr)
1 nagy doboz tejföl
kb 5 dkg márványsajt
só
bors

A sonkát nagyon apróra daraboljuk, a hagymát felkarikázzuk és egy kevés olajon elősütjük őket. Hozzáadjuk a sajtkrémet és a tejfölt majd egy kevés vizet öntünk hozzá. (érdemes a vizet fokozatosan, kis adagokban önteni hozzá, így be tudjuk állítani a sűrűségét)
Sóval és borssal fűszerezzük és ha felforrt, akkor hozzáadjuk a zöldborsót is. Pár percig fedő alatt főzzük amíg a borsó megpuhul és belemorzsoljuk a márványsajtot.
A gnocchit sós, forrásban lévő vízbe tesszük majd pár perc alatt készre főzzük és leszűrjük. A zöldborsós szószhoz keverjük és tálaljuk.

Tipp:
- ha az ételt csak másnap fogyasztjuk, akkor érdemes kicsit hígabbra hagyni a szószt.
- víz helyett tejszínt is használhatunk.

2014. augusztus 18., hétfő

Tejfölös raguleves friss lestyánnal


Nálunk a leves az a hétvégi étkezések elengedhetetlen része. Bogó imádja és szinte felháborodást kelt ha egy-egy étkezéskor nincs leves az asztalon. Imádom, hogy ennyire szereti és így még nagyobb öröm a főzés. Így aztán sokszor van, hogy új levesekkel is próbálkozom és mindig nagyon lelkes a kóstolótáborom! :-)
Ez a leves most egy nagy adag frissen szedett lestyánnal is gazdagabb lett amit a kedves szomszéd kertjéből kölcsönöztünk! ;-) Itt is köszönet érte Szilvi! ;-) Lestyán nálunk nincs, de azért idén már volt lehetőségem saját fűszerkertet (egy számomra nagyon kedves, raklapos fűszerkertet) készíteni. Nagyon élvezem, hogy csak kiugrok a kertbe és frissen szedett fűszerrel gazdagíthatom vele az ételeket.

Amit tudni érdemes a lestyánról:
Petrezselyemhez hasonló illatú és ízű fűszernövény, melynek levelét, magját és gyökerét is felhasználhatjuk. Az erdélyi konyha elengedhetetlen fűszere a csombor mellett. Vesekő, vesehomok kihajtására, ödémák megszüntetésére jó, kiváló vizelethajtó. Ha gyakran van gyomorégésünk, legyen otthon lestyán. Serkenti az emésztést, de kismamák ne fogyasszák! A zöld lestyánlevél kiváló ízt ad a leveseknek, salátáknak, jól harmonizál a zöldborsóval, de mint minden zöldfűszert, csak a főzés végén adjuk az ételhez. 
(forrás: mindmegett.hu)


Hozzávalók:
kb 30 dkg csirkemell
15 dkg zöldbab
15 dkg zöldborsó
3 közepes méretű burgonya
2-3 szál sárgarépa
2 szál fehérrépa
1 zeller
1 csokor petrezselyem zöldje
1 kis fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
só
bors
ételízesítő
1 maréknyi friss lestyán
1 nagy doboz tejföl
1 csapott evőkanál liszt

A csirkemellet apró kockákra vágjuk és a zöldségeket megtisztítjuk, majd a burgonyát, a répát, a fehérrépát, a hagymát szintén apróra daraboljuk.
A vöröshagymát egy kevés olajon megdinszteljük majd hozzáadjuk a csirkemellet és pár perc alatt fehéredésig pirítjuk. Hozzáadjuk a zöldségeket -a burgonyát, a répát, a fehérrépát, a fokhagymát és a zellert- és sóval, borssal fűszerezzük. Folyamatos kevergetés mellett pár percig pároljuk a zöldségeket is majd félrehúzzuk a tűzről. A tejfölben elkeverjük a lisztet és a zöldségekre öntjük, alaposan összekeverjük majd az egészet jó bőven felengedjük vízzel.
Ételízesítővel fűszerezzük, majd belekerül a csokorba kötött petrezselyem is.
Ha már majdnem megfőtt a hús és a zöldségek is, akkor hozzáadjuk a zöldbabot és a zöldborsót is, majd beleaprítjuk a lestyánt.
Készre főzzük a levest és tálaláskor citrommal ízesíthetjük.

Tipp:
- a levesbe tehetünk főzés közben is citromlevet.
- tovább gazdagítható ha főtt tésztát is kínálunk hozzá.

2014. augusztus 13., szerda

(Sárgabarack) Lekváros muffin


Nagyon felemelő érzés, amikor az ember lánya süteményt süt és ahhoz a saját készítésű lekvárját használja. :-) Én csak 1 éve érzem ezt (vagy azért mert még az újdonság erejével hat vagy azért mert ez valóban így van) de remélem, hogy ez nem fog elmúlni az évek során.
A lekvár főzést egyébként mindig úgy képzeltem el régen, hogy a konyhát mintha felrobbantották volna, minden csupa gyümölcs na meg lekvár, folyik mindenhonnan és szinte egy hétre be kell költözni hozzá a konyhába. Jó, nyilván ez függ a főzött lekvár mennyiségétől is, de én egy délután alatt (ha saját magam dolgát meg akartam könnyíteni, akkor előző nap kimagoztam és a héját is leszedtem a barackoknak 1-2 óra alatt) elkészítettem azt a mennyiséget amennyit elfogyasztunk.
Amikor a tortát készítettem régebben, akkor inkább állt fent az említett "konyha robbantás", mintsem a lekvár főzés alkalmával. :-)
Egy szónak is száz a vége, az SK lekvár felbecsülhetetlen. ;-)
Ez a muffin készíthető természetesen másfajta lekvárból is és ha éppen nincsen kéznél, akkor a vásárolt lekvár is megállja a helyét.

Hozzávalók: (24 db-os minimuffin formához vagy 12 db rendes méretű formához)
25 dkg liszt
12 dkg cukor
1 csomag sütőpor
csipet só
3/4 bögre tej (180 ml)
1/3 bögre olaj (80 ml)
1 tojás
lekvár
a tetejére sótlan mogyoró, mandula, kesudió (én sótlan, feldarabolt kesudióval szórtam meg a tetejét)

Egy tálban összekeverem a lisztet a cukorral, a sütőporral és a sóval.
Egy másik tálban összekeverem a tojást az olajjal és a tejjel majd a lisztes keveréket is hozzáadom.
A muffin formát papírkapszlikkal kibéleljük és a formákba kanalazzuk a tésztát (2/3-ig!!!) majd mindegyik tetejére 1-1 kiskanál lekvárt teszünk. A tetejét apróra vágott kesudióval (vagy sótlan mogyoróval esetleg mandulával) megszórjuk és 180 fokra előmelegített sütőben kb 20-25 perc alatt megsütjük.



LinkWithin

Related Posts with Thumbnails